Sziasztok!

 Sajnálom, hogy megint elkellet tűnöm. Ígérem legkésőbb hétvégén várható a folytatás.
  Ha már éppen  így írok nektek, akkor szeretnék még valamit mondani. A történet vége felé járunk. Már csak három rész van hátra.

2. kötet, 35. fejezet: Kényszer

Celine szemszöge:

 Hétfőn pontban este hatkor érkezünk meg Castiel szüleinek házához. El sem tudom mondani, hogy mennyire ideges vagyok.
Apu megnyomja a csengőt, én meg belecsimpaszkodok anyu karjába, mire ő biztatóan rám mosolyog.
Az ajtó kinyílik és egy fekete hajú férfi fogad minket. Őt láttam aznap, mikor visszatértem a nénikémhez és rögtön eljöttem ide.
A férfi kedvesen beinvitál minket, habár én inkább az ellenkező irányba szaladnék, de hát ez senkit nem érdekel.
Odabent Castiel és az anyja várnak ránk. A barátom sem tűnik nyugodtabbnak, mint én. A mellette álló nőt most látom először. Neki is a fiáéhoz hasonló festett vörös haja van.
A két család udvariasan köszön egymásnak. Illetve Castiel inkább csak rám vigyorog.
- Én Josh vagyok, ő meg a feleségem Annie, és ő a lányunk Celine.- Nyújt kezet apu.
- Örülök a találkozásnak. Az én nevem Will, a feleségem Jody. A fiunkat meg már ismeritek.
Asztalhoz ülünk és neki láttunk a vacsorának. Én inkább csak tologatom az ételt a tányéromon, mert az idegességtől egy falat nem megy le a torkomon.
- Mond csak Castiel, jól érezted magad nálunk Ausztráliában a múltkor? – fordul a barátom felé apu. Jaj, közeledünk a témához.
- Igen Mr.Parker.- feleli kissé zavartan. Normál helyzetbe viccesnek találnám, hogy az én mogorva barátom ennyire zavarban van. Most azonban egyáltalán nem vagyok viccelődős hangulatban.
Elkezdek kortyolgatni egy pohár vizet, miközben várom apám megjegyzését.
- Szólíts csak nyugodtan a keresztnevemen, ha már úgy is az apósod leszek.
Ez rosszabb, mint amire számítottam. Sikeresen félre nyelem a vizet, mire fulladozni kezdek. Castiel, aki mellettem ül, a hátamat ütögeti még újra levegőhöz jutok.
- Azért ott nem tartunk! – motyogom enyhén elpirulva.
A vacsora további részénél sem beszélgetünk kellemesebb témákról.
- Nem lenne igazságos, ha ti kelnétek fel minden este a kisbaba sírására, holott az a szülei dolga.  Arra gondoltunk, hogy Celine ideköltözhetne a babával, így együtt tudnák nevelni a gyereket a fiammal. A férjemmel mi úgy is ritkán tartózkodunk itthon a munkánk miatt.- javasolja Jody komolyan.
Szinte rémülten nézek a szüleim arcára.
- Ez egy jó ötlet. – mondja apu, anyu bólogatásával kísérelve.
Nem tudom szavakkal leírni az érzéseimet. Nekem nincs is beleszólásom. Egyszerűen csak eldöntik helyettem.
Lehajtom a fejem és a rosszulléttel közködök. Családanya leszek tizenhét éves létemre. Egyáltalán nem ezt a jövőt szántam magamnak. 
Ha a lányom elég nagy lesz, feltétlenül megfogom neki tanítani, hogy SOHA ne feküdjön le senkivel védekezés nélkül, különben a sorsa olyan irányt vethet, amit nem akar.
- Ha már a gyerekeink elég nagyok  hozzá, hogy szülők legyenek, akkor ahhoz is, hogy ők tartsák el anyagilag, nem? – néz rám és a barátomra keményen apu.
- Persze. Majd vállalok munkát suli után. – mondja Castiel.
- Én inkább suli helyet.
Mindenki egy emberként fordul felém kérdően, ezért gyorsan elmagyarázom.
- Nem áll szándékomban iskolába járni nagy pocakkal. Nem akarom az egész gimi tudtára adni, hogy terhes vagyok. Mivel már nem vagyok tanköteles ott hagyom a sulit. Majd amikor Rose nagyobb lesz, befejezem a tanulmányaimat esti iskolában. – mesélem terveimet monoton hangon. Nem hangzik túl jól, de hát így jártam.
A szüleim helyeslik a döntésemet. Nem veszik észre, hogy szenvedek, vagy nem érdekli őket?
- Celine? Jól érzed magad? – kérdezi Castiel, miközben a kezét a vállamra teszi.
- Nem egészen. Ki kell mennem levegőzni, elnézést. – motyogom, mialatt felállok és ott hagyom a társaságot.
Lerogyok a ház előtti verandára. Arcomat a kezembe temetem, miközben próbálok nem sírni. Na tessék! Totál szánalmas vagyok...
Pár perccel később valaki csatlakozik hozzám.
- Apád nem igazán kedvel engem. – jelenti ki Castiel, miközben leül mellém.
- Mondott valamit, miután távoztam?- kérdezem halkan.
- Sok mindent mondott. Csodálom, hogy egyáltalán életben hagyott engem.
Pár percig csöndben meredünk a távolba. Ő szólal meg újra.
- Sajnálom Cel. Sejtetem, hogy kifogsz akadni.  Nekem sem tetszik ez a kényszer, de hát a mi hibánk. Ha nem lenne a baba, mindketten úgy élhetnénk, mint a normális korunkbeliek.
- Helyette járhatok dolgozni és nézegethetjük az akciós pelusokat. – fintorodom el.
- Te akartad megtartani.
- Jobb lenne örökbe adni?
- Nem. A mi lányunk.  Minden rendben lesz, csak ne szomorkodj kérlek! Meglátod szép életünk lesz. Én mindig itt leszek veled. Szeretlek.
Elmosolyodom. Végül is nem  olyan rossz jövőkép. Lesz egy csodálatos gyerekem és itt lesz velem ő is.
- Én is szeretlek.- ezzel megcsókolom.

2. kötet, 34. fejezet: Kellemetlen beszélgetések

Celine szemszöge:

 Egy széles mosollyal az arcomon sétálok be a nagynéném házában, mit sem sejtve.
- Celine! – kiáltja egy női hang, majd magomon érzem a gyenge karjait. Enyémmel egyező kék szemeivel az arcomat vizsgálja.
- Eszel rendesen, ugye? Nagyon fontos az egészséges táplálkozás a baba miatt. Rendesen kialszod magad, ugye?
- Szia, anyu, örülök, hogy itt vagy. – vigyorgok rá, majd viszonozom ölelését.
- Szervusz kislányom. - lép mellém apu is.
- Mit kerestek itt? Nem úgy volt, hogy Ausztráliban maradtok?- kérdezem boldogan.
- Anyátok már nagyon hiányolt titeket. Különben is itt akartunk lenne veled, miközben az első unokánkat várod. – ölel magához apu.
- Mi lesz a munkátokkal? – kérdezi Lexie, aki valamivel hátrébb áll. Gideon a helyiség másik végébe húzódik, és még véletlenül sem néz az unokatestvérünk felé. Hajjaj, ezek összevesztek valamin.
- Amiatt egy percig se aggódjatok! Apátok a cége itteni vállalatánál lesz ideiglenesen, én meg az internet segítségével segítem a kollégáimat. – simítja végig a vállamat anyu.
- Ez nagyszerű! Viszont én most megyek, ledőlök egy picit a szobámban, mert elfáradtam. A terhességem olyan szakaszába léptem, amikor folyton csak aludni akarok. – elindulok a lépcső felé, amikor apu utánam szól.
- Cel, nagyon örülnénk, ha találkozhatnánk újra Castiellel. Szívesen elbeszélgetnék vele.
Bizonytalanul bólintok egyet. Na, az szórakoztató lesz.
Épphogy magamra csukom az ajtómat, már nyílik is ki újra. Lexie dugja be a fejét. Fekete hajkoronája csak úgy lebeg utána.
- Na, mi újság? – kérdi, miközben letelepszünk az ágyamra.
- Beszéltem Castielel. Felvállalja a gyereket. Neked még nem is mondtam! Lány lesz! Rosenak fogjuk hívni.
- Ez csodás! – örvendezik.
- Neked milyen napod volt? – kérdezem, miközben az ágytakarómból kilógó cérnát kezdem el piszkálni.
- Átlagos. Nem történt semmi különös. Amúgy hogy nevezted volna el, ha fiú lenne? – gyorsan témát vált. Hmm. Tuti történt valami Gideonnal.
- Nem is tudom. – felelem elgondolkozva.
- Lehetett volna Draco.
- Mint Draco Malfoy? – kérdezem nevetve.
- Igen! Úgy is imádjuk a Harry Pottert, neked meg pont ő a kedvenced.
- Igaz. Mégis fura lenne, ha a kedvenc könyvbeli karakteremről nevezném el a fiamat.
- Ugyan! Én szívesen hívnám Ronnak a gyerekemet.
- Végül is miért ne. – vonom meg a vállam mosolyogva.
Pár percig csak néma csöndben ülünk, majd ismét megszólalok.
- Szóval elmeséled, hogy mi történt ma? Összekaptatok valamin Gideonnal?
Döbbenten pillant rám. Azt hiszem tagadni fog mindent, de mégsem ezt teszi.
- Ma csókolóztunk. Utána felhívta a volt barátnője és most úgy néz ki, kibékülnek. – feleli lesütött szemekkel.
- Óh Lex! – óvatosan átölelem. A bátyám mekkora szemét tud lenni! Mondjuk, nem mintha így nem lenne jobb mindkettőjüknek. 
- Semmi baj. Különben is ma találkoztam Lysanderrel. Holnap randizni fogok vele.
- Ez remek! Lysander rendes srác. – kacsintok rá. Érdekesnek párosításnak tűnik. Viszont nem bánnám, ha összejönnének.
Írok egy SMS-t Castielnek, amiben leírom apám kérését a találkozóval kapcsolatban. Tíz perccel később jön a válasz. Azt írja, holnap a szüleimmel menjünk át vacsorázni hozzájuk. Az ő szülei hívnak, ugyanis elmondta nekik, hogy gyerekünk lesz.
- ÁÁÁÁÁ- kiáltok fel idegesen, miközben a párnába fúrom a fejem.
- Mi a baj? – kérdezi Lexie aggódva. Válaszul megmutatom neki az SMS-t.
- Ez, de szar lesz már! Tiszta kínos lesz az egész vacsora. Apu biztos kérdőre fogja vonni Castielet, az ő szülei meg talán engem. De az tuti, hogy nem egy kellemes baráti csevejnek nézek elébe.
- Sajnálom. – csúsztatja a kezét a vállamra bátorítólag.
- Aki holnap randizik egy helyes sráccal annak könnyű. – morgom fél hangosan.
- Felajánlanám, hogy lemondom, és inkább elkísérlek téged, de valamiért biztos vagyok benne, hogy nem az én imádni való személyemre lesz kíváncsi a társaság. Nem is értem. - rázza a fejét, tetetett felháborodással.

Lexie Szemszöge:
Nem tudok aludni. Csak forgolódóm álmatlanul. Hajnali egy körül nem bírom tovább és kimászok az ágyamból. A konyha felé veszem az irányt, ahol Gideonra bukkanok.  Háttal áll nekem. A csap szélének támaszkodik és kifelé bámul az ablakon. Eddig még nem vett észre engem. De hát Gideon már csak ilyen figyelmetlen. Az sem veszi észre, hogy izzik körülöttünk a levegő. Vagy azt csak én képzelem be?  Nem tudom. Abban viszont biztos vagyok, hogy nem akarom őt elveszíteni. Talán ha becsábítanám az ágyamba és teherbe esnék? Ha már Celine is épp most készül szülni, én is megtehetem. Gideon biztos nem hagyna magamra a gyerekével a hasamban. Jézusom! Mikre gondolok?! Ez totál szánalmas… Úgy sem tudnám megtenni. Ennyire nem vagyok dög. 
Megrázom a fejem, mintha úgy ki tudnám űzni ezeket a gondolatokat. Éppen hátrálni készülök, amikor Gideon megfordul és észrevesz.
- Lexie? Mégis mióta állsz itt? – kérdezi meglepetten.
- Csak most jöttem, de már megyek is. – hebegem. Tényleg? Mintha tilos lenne a konyhában tartozódni, ha más is van itt.
- Várj még, kérlek! Beszélnünk kell. – óvatosan megragadja a csuklómat. Bizseregni kezd a bőröm, ott ahol hozzám ér.
- Nincs miről beszélnünk. – felelem komor hangon.
- Lexie, kérlek hallgass végig.
Más szájából miért nem hangzik ilyen jól a nevem, mint az övéből?
Sóhajtok egyet, majd bólintok.  Most már mindegy, hogy mit mond. Azt hiszem már elégé bele zúgtam és már elégé meg is bántott. Totál szánalmas vagyok…
- Tudod Lexie, én soha nem akartalak megbántani téged. Szeretném, ha…
- Ha úgy csinálnánk, mintha mi sem történt volna? Ha barátok lennénk? Sajnálom édes, de nem fog menni! – idegesen kitépem a csuklómat a kezéből.
- Lexie!
- Mi van?
- Sajnálom…- motyogja lesütött szemmel.
- Gideon… - el szeretném neki mondani, hogy szeretem. Már nyitom is a számat. De mégsem teszem. Nem tehetem meg.  Ha már úgy sem viszonozza, akkor nem mindegy, hogy tudja-e vagy nem?
Hátat fordítok neki és felviharzok a szobámba.

2. kötet, 33. fejezet: Hogyan tovább?

*Sziasztok! Sajnálom, amiért olyan hosszú ideig nem tudtam új részt hozni. Viszont most már itt vagyok. Köszönöm mindenkinek, aki még mindig velem tart*



Hamar megérkezek Castielhez. Megnyomom a csengőt. Mikor ajtót nyit, szó nélkül megölelem, majd belépek a házba.
- Szüleid? – kérdezem körbe pillantva.
- Elmentek egy régi barátjukhoz. Majd csak este jönnek. Szóval miénk a ház. – egy perverz vigyorral az arcán közelebb lép hozzám és megcsókol. Én ellököm magamtól.
- Nem ezért jöttem! Beszélnünk kell!- nézek rá bosszúsan.
- Rendben. Akkor gyere, üljünk le a nappaliban. – magával vonszol az említett helyiség felé.
- Ma voltam az orvosnál.- kezdem.
- Minden rendben a picivel?
- Igen. Megmondták a nemét. Tudni akarod?
Egy pillanatig elgondolkozik, majd bólint.
- Lány lesz. – mosolygok őszintén.
Castiel szeme felragyog, majd gondolkozó fejét vág.
- Hívhatnánk Rosenak. – mondja mosolyogva.
- Rose? Hmm. Tetszik. Rendben.
Közelebb csúszok hozzá a kanapén. Ő az ölébe ültet, majd megcsókol. Ezúttal nem tolom el, hanem viszonozom.
Amikor kicsit elhúzódunk egymástól egy gondolat jut eszembe, amit feltétlenül meg kell vele beszélnem.
- Örülök, hogy a névválasztást le tudtuk, legalább neve lesz a gyereknek. És anyja. Az viszont nem biztos, hogy apja is lesz, mert még mindig nem szándékozol őt felvállalni, igaz?
- Soha egy szóval sem mondtam, hogy nem akarom felvállalni! Csak kértem, hogy adj egy kis időt.
- Te könnyen beszélsz, nem te vagy terhes! Pár hónap és nekem meg nő a hasam, akkor mindenki aki csak rám néz, tudni, fogja, hogy gyereket várok kamasz létemre. Tudod, drága Castiel, nekem se az életcélom volt, hogy tinimami legyek, mégis az leszek. Ebben neked is szereped volt, és nem bírnám elviselni, ha csak úgy kisétálnál az életemből, engem pedig egyedül hagynál a babánkkal! – hadarva beszélek, miközben felállok, hátrálok pár lépést, majd keresztbe font karokkal nézek rá.
Ő csak bámul rám azokkal az átható szürke szemeivel, aztán feláll a kanapéról, közelebb lép hozzám és átöleli a derekamat.
- Ne aggódj Celine, minden rendben lesz.  Ne idegeskedj, mert nem tesz jót Rosenak.
- Na kösz, mintha ez eddig nem tudtam volna. – morgom, miközben a vállára hajtom a fejem.
Pár percig állunk szótlanul ölelkezve. Ő töri meg először a csendet.
- Megteszem. Felvállalom Még ma este el is mondom a szüleimnek, hogy gyerekünk lesz.
- Köszönöm.- suttogom, majd hosszasan megcsókolom. Micsoda megkönnyebbülés, hogy nem kell egyedül felnevelnem a lányomat.

Lexie szemszöge:
Celine küld egy üzenetet, hogy Castielnél van. Gondolom majd csak órák múlva jön haza.  Jó annak, akinek rendben van a szerelemi élete.
Elsétálok Gideon szobájáig. Kopogok, majd benyitok.
- Áll még az a film nézés? – kérdezem mosolyogva.
- Persze. Gyere be és elhelyezd magad kényelembe.
Gondolkodás nélkül leülök az ágyra, a hátamat a falnak döntöm. Gideon leül mellém. A laptopot az ölébe helyezi, ezért kénytelen vagyok közelebb húzódni hozzá, hogy lássam.
Hevesebben kezd el dobogni a szívem.  Még soha nem voltam egy ágyban egy fiúval sem.
Úgy látom megint figyelmeztetnem kell magamat, hogy Gideon az unokatestvérem és csak filmet nézünk.
- Így kényelmes? – kérdi miközben elindít valami akció filmet.
- Most már igen. -  felelem, mialatt a vállára hajtom a fejemet. Egy pillanatra megfeszül a teste. Már számítok rá, hogy eltol magától. De aztán ellazul és így kezdjük el nézni a filmet.
- Gideon? – szólalok meg úgy fél órával később.
- Igen?
- Mi lenne ha te meg én nem unokatestvérek lennénk?
- Már megint kezded?!
- Most csak kérdeztem!
- Már mondtam, hogy egyébként sem jössz be nekem.
- Szóval szerinted nem vagyok szép? – kérdezem lebiggyesztett szájjal.
-  De! Vagyis nem! Illetve... nem ezt akartam mondani.
Összecsukom a laptopot és lerakom a földre.
- Gideon, én tényleg nem értelek téged. Néha olyan kedves vagy velem, néha meg távolságtartó. Ez zavar.  Legalább döntsd el, hogy mit is érzel irántam és aszerint viselkedj.
 Már fel is készülök egy újabb kioktatásra. Biztos elfogja mondani, hogy mi unokatestvérek vagyunk, de ha nem is lennénk, akkor sem lenne köztünk soha semmi.
Ehelyett megcsókol. Igen, most először ő engem.
Aztán csak csókolózunk. Megállás nélkül.  Magára ránt engem, ezért most rajta fekszem.  A keze szép lassan átvándorol a derekamról a fenekemre.
Ekkor megszólal a telefonja.
- Ne vedd fel. – kérem suttogva.
- Lehet, hogy fontos. –ezzel letol magáról, majd a kezébe veszi a telefonját.
- Siena hív.
 A volt barátnője, akivel miattam szakítottak.
Gideon egy pillanatig hezitál, majd felveszi.
Én szó nélkül vissza sétálok a saját szobámba.  Túlságosan varázslatos is lett volna ahhoz, hogy valóság legyen.
Jó  pár perccel később valaki kopog a szobám ajtaján. Szándékosan nem reagálok.
- Lexie tudom, hogy ott vagy. Nyisd ki, kérlek! – hallom meg Gideon hangját.
Vonakodva, de megteszem.
- Igen? – nézek rá kérdően.
- Siena keresett az előbb... és... az a helyzet...-  láthatóan feszeng.
- Hallgatlak.
- Lehetséges, hogy ő meg én.... újra kibékülünk.
Mielőtt végig gondolhatnám,  pofon vágom őt, majd becsapom a szobám ajtaját. Lerogyok a földre. Próbálom vissza folytatni a könnyeimet. Nem sírhatok Gideon miatt. Nem engedhetem meg magamnak. Ha mással akar lenne, legyen csak.  Talán jobb is így. 

Helyzet jelentés 2

Sziasztok! Jelentem, hogy még élek. Mostanában semmi időm nincs magamra, azért nem tudok írni. Ha időm van, akkor meg energiám vagy ihletem nincs.
Még nem felejtkeztem el a blogomról. Már dolgozok a folytatáson.
Legkésőbb a tavaszi szünetben hozok új részt. Köszönöm mindenkinek, aki türelmesen várakozik :)

Helyzetjelentés

Sziasztok! Sajnálom, hogy így eltűntem, de összejöttek a dolgok a fejem felett.  Hogy pontosan miért nincs új rész, azt nem szeretném elmondani. Nem tudom mikor hozok legközelebb új fejezetet. Szerintem nem sokára de azért igyekszem. Köszönöm a türelmet. :)
   Még szeretnék pár szót írni a kommentekről.  Én tudom, hogy nem szeretheti mindenki a blogomat. Ezzel nincs is bajom. A probléma már a stílussal van. A cenzúrázatlan szavakra és a sértésekre nem vagyok kíváncsi. Ha valaki úgy szeretne beszélni, mint ahogy a kocsmába szokás, akkor azt ne itt tegye.
Már az is előfordult sokszor, hogy valaki olyan vitte túlzásba a dolgot, aki egyébként szereti a blogomat. Most minden ilyen személlyel szeretném közölni, hogy: szeretem az olvasóimat, hálás vagyok nekik, de nem vagyok senki házi írója! Nem fogok utasításra írni. Ha valakinek van bármi javaslata akkor azt szívesen fogadom, de a parancsot nem fogok teljesíteni.
    Nem sokára jelentkezem. :)

2. kötet, 32. fejezet: Csodás hétvége

Már tizenegy körül jár az óra mikor felkelek. Gyorsan felöltözök valami kényelmes itthoni ruhába, majd lerohanok a földszintre. A ház meglepően üres.
Készítek magamnak pirítóst.
- Jó reggelt! – szólal meg egy ismerős hang a hátam mögül.
- Szia Gideon. Hol vannak a többiek?
- Nina elkísérte Celinet az orvoshoz.
- A baba miatt?
- Igen.
Neki láttok a reggelimnek. Gideon leül mellém.
- Mit csinálsz ma? – kérdezi csak úgy, mellékesen.
- Nincs semmi konkrét tervem.
- Letöltöm pár filmet a laptopomra. Délután nincs kedved megnézni egyet?
- Kettesben? Mert tudok más tevékenységeket is, amit csinálhatnánk. – kacsintok rá.
- Lexie! Nem ebben állapodtunk meg a múltkor.
- Tudom, tudom! Csak vicceltem. Nézzük meg egy filmet úgy, mint ahogyan az unokatestvérek szoktak. Jól hangzik.
 Miután befejeztem az evést, felballagok a szobámba. Hétfőn témazáró fizikából.  Nagyon szeretnék ötöst szerezni rá. Nem tartozik a kedvenc tantárgyaim közé, de legalább nem vagyok belőle sík hülye.
 Azonban nem találom sehol a füzetemet. Szükségem lenne az órán írt jegyzeteimre.
Mégis hova a francba tettem? Legutoljára fizikán láttam. A padban biztos nem hagytam. Akkor nem lehet máshol csak...
Kezembe veszem a telefonomat és tárcsázom a számát.
- Igen? – szól bele Lysander.
- Szia! Nem raktad el véletlenül a fizika füzetemet?
- Várj, megnézem. Már keresem, de nem nem láto... megtaláltam! Majd hétfőn oda adom.
- De nekem most kellene! Hol vagy?
- Itthon. Átjössz érte?
- Igen. Mond a címed!
- Power Street 8.
- Rendben, fél órán belül ott vagyok. – közlöm határozottan.
- És ha én most nem érek rá?
- Akkor legközelebb ne rakj el még véletlenül se semmit ami az enyém! Na, akkor nem sokára találkozunk. – ezzel leteszem.
Felveszek egy farmert,egy fehér felsőt, egy meleg, szememmel egyező színű kék pulcsit, gyorsan rakok fel egy kis sminket, majd egy kontyot csinálok a szögegyenes sötétbarna hajamból.
Lerohanok a földszintre. 
- Elugrok az egyik osztálytársamhoz. Nem sokára itt vagyok! – kiáltom Gideonnak.
Felhúzom a csizmámat meg a kabátomat. Aztán már az utcán is vagyok.
Húsz perc múlva egy nagy halvány rózsaszínű ház előtt állok. Ez az a Power Street 8. De nem lehet senkinek ilyen bazi hatalmas háza. Közelebb megyek. Ránézek a táblára.  „Csendes Patak Idősek Otthona”
Ez most komoly?
Idegesen előhalászom a telefonomat a táskám aljáról.
Lysander a negyedik csöngés után felveszi.
- Hány éves is vagy pontosan? – kérdezem, köszönés nélkül.
- Tizenhét. Miért?
- Igazán? Akkor miért laksz öregek otthonába?
- Hogy hol lakom?
- Power street 8, nem? Az pedig egy idősek otthona.
- Power? Nem, Angel street.
- Akkor nekem miért nem azt mondtad? – csattanok fel.
- De azt mondtam. Biztos te érteted félre.
- Hogyan, mikor nem is hasonlít egymásra a két szó?! Lysander, a falra mászok tőled! Jó mindegy, mindjárt ott vagyok. – ezzel megszakítom a vonalat.
Plusz tíz percembe telik, de megtalálom a házat.
Megnyomom a csengőt. Lysander ajtót nyit. Köszönés képen esetlenül megölel.
Mialatt ő a füzetemért megy, én körbe nézek az otthonos kis házban.
- Nem egy öregek otthona, de azért nem olyan rossz. – szólal meg Lysander a hátam mögül. Megfordulok és rámosolygok.
- A szüleiddel laksz itt?
- Nem. A bátyámmal.  – felém nyújtja a fizika füzetemet. Elveszem.
- Köszi. Most, hogy meg van amiért jöttem, megyek is...
- Ha már ideáig eljöttél maradhatnál egy kicsit.
- Rendben.- egyezek bele.
- Kérsz valamit inni?
- Aha.
- Van itthon víz, kávé, cola...
- A cola tökéletes lesz.
Követem Lysandert  konyhájukba.  Tölt nekem egy pohár colat, amit udvariasan megköszönök.
- Leixe?– szólal meg pár perccel később.
- Igen?
- Arra gondoltam, hogy... ha már hétfőn a rövidített órák miatt korán végzünk a suliba akkor ... elmehetnénk moziba.  – mintha egy kicsit elpirulva.
- Most randira hívsz?
- Igen. Vagyis így is lehet mondani.
 Na! Ma már két fiú is meg akar nézni velem egy filmet. Hú, piszkosul kapós lettem ám.
Elgondolkozom mielőtt válaszolnék. Lysander annyira kedves. Ráadásul nem néz ki rosszul. Lenne értelmei visszautasítani egy olyan srác miatt, aki az unokatestvérem és nem is érez semmit irántam?

Celine szemszöge
Mivel szombat van, arra számítok, hogy aludhatok délig. De Nina felkelt már fél tízkor, mivel szerzett időpontot tizenegyre egy nőgyógyászhoz.
Egy óra alatt elkészülök és már indulok is. Eredetileg Lexiet akartam volna megkérni, hogy jöjjön velem, de ő még alszik és nincs szívem felkelteni. Így hát a nénikém kísér el. Végül is ő a felnőtt.
Az orvos kedvesnek tűnik. Az asszisztensétől viszont csúnya pillantásokat kapok. Hát, így jár egy tinimami.
- Már megtudhatom a gyerek nemét? – kérdezem a doktor úrtól az ultrahang közben.
- Ha jól helyezkedik el a baba, akkor igen.
Alig pár perccel később kiderül, hogy jól helyezkedik.
- Kislány lesz. – mosolyog rám a doktor bácsi.
 Tőlem válaszul egy boldog sóhajra futja. Kislányom lesz. Egy kicsi lány, akinek majd befonhatom a haját, akinek ruhácskákat veszek és akivel együtt tudok babázni.
A vizsgálat után Ninával haza felé tartunk. Előveszem a telefonomat és küldök egy sms-t Castielnek:
„ Beszélnünk kell.”
Hamarosan meg is érkezik a válasz:
„Rendben. Gyere át.”
Miután elkéredzkedtem a nénikémtől, már indulok is szerelmem házának irányába.