*Sziasztok! Mivel régebben ígértem folytatást, itt van. Egyenlőre csak ilyen rövid, de ha úgy láttam vannak, akik olvasnák hosszabbak lesznek a részek. Üdv: Klárii*
Egy
számomra teljesen idegen ház előtt parkolunk le.
- Nem a régi lakásunkhoz megyünk? Sydney
másik felébe? – kérdezem aputól.
- Azt eladtuk. Ez az új otthonunk. Ráadásul van a közelben egy nagyon jó suli,
ami biztos tetszeni fog neked.
Kiszállok és kiveszem a bőröndömet a csomagtartóból. Pórbálom felcipelni a
verandára.
- Hagy segítsek! – veszi ki a kezemből Gideon, a bátyám. Rá hagyom.
Én inkább körbe nézek. A kert hatalmas. A ház kétemeletes. Felmegyek a lépcsőn.
Találok egy „Celine” felírató ajtót,
amikor balra fordulok. Szóval ez a
szobám!
Az ágy két személyes, a szőnyeg kék és puha, a szekrény nagyobb, mint amekkorára
szükségem van, a szoba közepén két babzsák fotel foglal helyet, az ágy fölött van egy polc tele könyvekkel. Főleg krimikkel.
Tyű-ha! A szüleim jól felkészültek,
az biztos. A testvérem behozza a bőröndömet. Köszönetként biccentek neki egyet,
és már távozik is.
Csörögni kezd a telefonom. Arra számítok, hogy biztosan Nina nénikém hív. De a
képernyőn Castiel neve villog. A szívem
egy nagyot dobban, a gyomrom meg összerándul. A térdem remeg, mialatt
felveszem.
- Szia. – köszön bele.
- Sz..szi…szia. – dadogok szerencsétlenül.
- Csak gondoltam megkérdezem, hogy épségben oda értetek-e.
- Igen. A szüleim vettek egy új házat,
ami nagyobb, mint a régi, de olyan idegen. Ráadásul nagyon hiányzol. – a szavak maguktól
törnek elő a számból. Muszáj volt most ez mondanom?! Szabad egyáltalán az
ex-nek azt mondani, hogy hiányzik? Mert akár tetszik akár nem, szakítottunk. Akkor
is, ha még csak tegnap történt a dolog.
- Igen tudom. De most mennem kell. Szia
Cel.- ezzel leteszi.
Ez meg mi volt? Felhívott, hogy aztán fél percen belül lerázzon? Ez most mire
volt jó? Vagy valami rosszat mondtam? Az lehet.. Végül is nem mondta, hogy én
is hiányzom neki. Ilyen hamar túltett
rajtam? Vagy már el is akar felejteni? Akkor miért hívott fel?
Mély levegőt veszek és végig terülök az ágyamon. Azt, hogy mi jár a volt barátom
fejében nem most fogom megfejteni. Bármennyire szeretném. De ez van, az élet nem mindig fair.
- Celine? Minden rendben? – lép be anyám.
- Persze… Csak elszakítottatok a szerelmemtől és a barátaimtól. Miért ne lenne
ez rendben? Sőt, ha majd itt is lesz majd valaki, akivel jóban leszek, léci
költöztessetek el újra jó messzire.
Anyu szó nélkül leül mellém és végig simítja a hajamat. Legutoljára kislány
koromba csinált ilyet.
- Sajnálom kicsim. Meg kell értened, hogy neked jobb a szüleid mellet. Barátod
és szerelmed lesz még sok, de családod csak egy van. Mi mindig itt leszünk neked, ezt jegyezd meg. -
egy puszit nyom a homlokomra.
- Neked ki volt fontosabb ennyi idősen? A szerelmed vagy a nővéred? – kérdezem
kíváncsian.
- Ez nehéz kérdés. Nina mindig fontos volt nekem. De mondjuk volt olyan
időszak, amikor jobban kedveltem egy fiú társaságát, mint az övét. – mosolyog
rám.
Fáradtan visszamosolygok. Azért a repülőzésben is elégé ellehet fáradni.
- Rendben akkor hagylak pihenni, kicsim. – ezzel anyu kisétál a szobámba,
egyedül hagyva engem.
Egyébként a nevem Celine Parker. Hosszú szőke hajam van és kék szemem. A
szüleim épp most költöztetek vissza Ausztráliában.
