*Sziasztok. Ide is elérkeztünk! Ez a legutolsó rész. Ez a fejezet egy picit hosszú lesz. Mást nagyon nem tudok hozzáfűzni csak annyit hogy nem vagyok egy happy end-es típus. Köszönöm mindenkinek aki pipált/ kommentelt/ feliratkozott vagy csak egyszerűen olvasta a történetem. Üdv: Klárii*
Annyi mindent szeretnék, még tenni mielőtt elköltözök. Annyi mindenkitől szeretnék elköszönni. Nem kérdés, hogy ki az első, akit felhívok.
- Castiel. – szipogok amikor felveszi.
- Celine? Minden rendben?
- Nem…
- Jól vagy?
- Igen.. Vagyis nem.
- Mi történt?
- Itt vannak a szüleim..
- És ezért sírsz? Mert itt vannak a szüleid? Ennyire szereted őket?
- Nem ezért. Hanem mert holnap utazunk, vissza Ausztráliába.
A szavaimat pár másod perc néma csönd követi. Egyikünk sem számított rá, hogy ilyen hamar szét kell válnunk.
- Negyed órán belül ott vagyok nálatok. – szólal meg végül, aztán leteszi a telefont.
A következő személy, akit felhívok a legjobb barátnőm.
- Helló Cel. – köszön vidáman.
- Rosa, elköltözök.
- MI?? Hova? Miért?
- Anyuék értem és a bátyámért jöttek, hogy visszavigyenek.
- NE! Úgy értem nem tehetik…
- Bár ne tehetnék.
- Hol is laknak a szüleid helyileg? Az tudom, hogy Ausztráliába, de melyik városban.
- Sydney-ben.
- Hát nincs túl közel..
- Nincs.
- Várj Celine, ne mozdulj el, át megyek hozzád elbúcsúzni.
- Rendben. Nem terveztem elmozdulni.
Ezzel letesszük. Van pár barátom akit, fel kéne hívnom, de most nincs erőm. Kicsit össze akarom szedni magam, mielőtt a barátnőm és a barátom át jön.
Elsőnek Rosalya érkezik meg a nyomába Lysanderrel és Kentinnel, hogy az utóbbi kettő honnan került ide azt nem tudom, de örülök nekik.
- Jaj, Celine! Annyira fogsz hiányozni! Nem is tudom mi lesz velem nélküled. – huppan le mellém Rosa és átölel.
- Te is nekem. Nehéz lesz, hogy nem leszel velem. – természetesen mindketten sírunk. Felállok és Lysander elé lépek.
- Hiányozni fogsz. – suttogom.
- Te is nekem. Honnét szerezek egy ilyen jó hangú énekesnőt, ha megint hívnak fellépni?
Csak elmosolyodok és hagyom, hogy magához öleljen.
Kentin elé lépek és bűntudatom támad. Mióta összejöttem Castielell nem sokat foglalkoztam vele.
Ő csak szó nélkül szorosan megölel.
- Vigyáz magadra nagyon és sok sikert mindenhez. - suttogja.
- Köszi, te is vigyáz magadra.
Néhány szomorú perc után elmennek.
Egyedül ülök a földön. Ők voltak a legjobb barátaim. Vajon fogok még velük találkozni valaha?
Kopognak az ajtón.
- Gyere be! – kiáltok ki.
Nora lépbe a szobámba kézen fogva Nathanielel. Nat szőke kócos hajával, borostyán szemeivel és Nora majdnem barna egyenes hajával és kékes-zöldes szemeivel tökéletesen összeillenek. Bár menyire szomorú is vagyok muszáj elmosolyodnom. Végül csak sikerült összehoznom őket.
- Rosalya üzent, hogy holnap költözöl. – mondja a szőke hajú srác miközben felsegít a földről
- Igen. Anyuék vissza akarnak vinni hozzájuk. – mondom miközben Nataniel finoman megölel.
Utána Nora is megölel.
- Még nem ismerjük olyan jól egymást, de azért hiányozni fogsz. – mondja szomorú hangon.
- Te is nekem. – suttogom.
Ők hamarosan tovább mennek. Amint egyedül lennék csörögni kezd a mobilom. Iris az. Ő gyorsan elmondja, hogy nem tud személyesen is elbúcsúzni tőlem amit nagyon sajnál, de hiányozni fogok neki és majd gondol rám.
Castiel hamarosan megérkezik. Mint egy örült lerohanok a lépcsőn és a karjaiba vettem magam. Berángatom a szobámba, mert nem akarok a családom szeme láttára elbúcsúzni tőle.
Leülünk az ágyamra és az ajkaink szomorúan masszírozni kezdik egymást. Nem kell kimondanunk, hogy tudjuk, ez a búcsú.
- Csak vissza engednek majd a szüleid a nénikédhez. - mondja amikor egy kicsit elhúzódunk egymástól.
- Nem hiszem. Őket ismerve örülhetek, ha majd egy másik városba elmehetek ezek után.
- Sajnálom. És mi lesz velünk?
- Hogy maradhatnánk együtt olyan távolságból?
- Távkapcsolat?
- A távkapcsolatok nagy része elhidegüléssel kezdődik és szakítással végződik. Inkább váljunk el még szép minden.
- Talán így lesz a legjobb. Szeretlek.
- Én is szeretlek Castiel.
Igaz ezt még soha nem mondtuk egymásnak. Ez az első és egyben az utolsó alkalom.
Ezt a pillanatot kopogás zavarja meg.
Nina nénikém az.
- Akkor én megyek. Viszlát Celine. – áll fel mellőlem Castiel.
- Viszlát. – mondom, miközben már nem tudom vissza tartani a könnyeimet.
Nézem, ahogy a szerelmem kisétál az ajtómon és ezzel együtt az életemből. Valószínűleg örökre.
- Cel kicsim én holnap korán megyek dolgozni, most meg megyek aludni. Mi már nem találkozzunk. De majd megyek titeket látogatni. Szeretlek. – mondja a nénikém.
- Én is szeretlek Nina. Köszönök mindent, amit értem tettél.
Megöleljük, egymást aztán kimegy, én meg neki láttok pakolni.
A repülőgépen ülök, és kifelé bámulok az ablakon. Hamarosan felszállunk, és végleg itt hagyom a szeretteimet. Persze a szüleim és a testvérem jönnek velem, de most nem rájuk gondoltam.
Gondolataimba visszajátszom az elmúlt hónapok eseményeit. Például a Castielel való első csókomat, a Lysanderrel való első fellépésünket, vagy a Rosával való beszélgetéseket.
Szép emlékek ezek. Egyébként Lexietől is sikerült elbúcsúznom ma reggel.. Ami egy „legközelebb”ből és egy biccentésből állt. Még soha nem volt ennyire jó a kapcsolatunk.
Sóhajtok, mikor a gép elindul a kifutón.
- Minden rendben húgi? – kérdezi Gideon aki mellettem ül.
- Igen. Illetve nem egészen…
- Minden rendben lesz. – mondja a bátyám miközben a vállára hajtom a fejem ő meg átölel.
- Összességében nagyon jó volt itt. Ezzel mintha egy részemet is el kellene hagynom. – suttogom.