2. kötet, 32. fejezet: Csodás hétvége

Már tizenegy körül jár az óra mikor felkelek. Gyorsan felöltözök valami kényelmes itthoni ruhába, majd lerohanok a földszintre. A ház meglepően üres.
Készítek magamnak pirítóst.
- Jó reggelt! – szólal meg egy ismerős hang a hátam mögül.
- Szia Gideon. Hol vannak a többiek?
- Nina elkísérte Celinet az orvoshoz.
- A baba miatt?
- Igen.
Neki láttok a reggelimnek. Gideon leül mellém.
- Mit csinálsz ma? – kérdezi csak úgy, mellékesen.
- Nincs semmi konkrét tervem.
- Letöltöm pár filmet a laptopomra. Délután nincs kedved megnézni egyet?
- Kettesben? Mert tudok más tevékenységeket is, amit csinálhatnánk. – kacsintok rá.
- Lexie! Nem ebben állapodtunk meg a múltkor.
- Tudom, tudom! Csak vicceltem. Nézzük meg egy filmet úgy, mint ahogyan az unokatestvérek szoktak. Jól hangzik.
 Miután befejeztem az evést, felballagok a szobámba. Hétfőn témazáró fizikából.  Nagyon szeretnék ötöst szerezni rá. Nem tartozik a kedvenc tantárgyaim közé, de legalább nem vagyok belőle sík hülye.
 Azonban nem találom sehol a füzetemet. Szükségem lenne az órán írt jegyzeteimre.
Mégis hova a francba tettem? Legutoljára fizikán láttam. A padban biztos nem hagytam. Akkor nem lehet máshol csak...
Kezembe veszem a telefonomat és tárcsázom a számát.
- Igen? – szól bele Lysander.
- Szia! Nem raktad el véletlenül a fizika füzetemet?
- Várj, megnézem. Már keresem, de nem nem láto... megtaláltam! Majd hétfőn oda adom.
- De nekem most kellene! Hol vagy?
- Itthon. Átjössz érte?
- Igen. Mond a címed!
- Power Street 8.
- Rendben, fél órán belül ott vagyok. – közlöm határozottan.
- És ha én most nem érek rá?
- Akkor legközelebb ne rakj el még véletlenül se semmit ami az enyém! Na, akkor nem sokára találkozunk. – ezzel leteszem.
Felveszek egy farmert,egy fehér felsőt, egy meleg, szememmel egyező színű kék pulcsit, gyorsan rakok fel egy kis sminket, majd egy kontyot csinálok a szögegyenes sötétbarna hajamból.
Lerohanok a földszintre. 
- Elugrok az egyik osztálytársamhoz. Nem sokára itt vagyok! – kiáltom Gideonnak.
Felhúzom a csizmámat meg a kabátomat. Aztán már az utcán is vagyok.
Húsz perc múlva egy nagy halvány rózsaszínű ház előtt állok. Ez az a Power Street 8. De nem lehet senkinek ilyen bazi hatalmas háza. Közelebb megyek. Ránézek a táblára.  „Csendes Patak Idősek Otthona”
Ez most komoly?
Idegesen előhalászom a telefonomat a táskám aljáról.
Lysander a negyedik csöngés után felveszi.
- Hány éves is vagy pontosan? – kérdezem, köszönés nélkül.
- Tizenhét. Miért?
- Igazán? Akkor miért laksz öregek otthonába?
- Hogy hol lakom?
- Power street 8, nem? Az pedig egy idősek otthona.
- Power? Nem, Angel street.
- Akkor nekem miért nem azt mondtad? – csattanok fel.
- De azt mondtam. Biztos te érteted félre.
- Hogyan, mikor nem is hasonlít egymásra a két szó?! Lysander, a falra mászok tőled! Jó mindegy, mindjárt ott vagyok. – ezzel megszakítom a vonalat.
Plusz tíz percembe telik, de megtalálom a házat.
Megnyomom a csengőt. Lysander ajtót nyit. Köszönés képen esetlenül megölel.
Mialatt ő a füzetemért megy, én körbe nézek az otthonos kis házban.
- Nem egy öregek otthona, de azért nem olyan rossz. – szólal meg Lysander a hátam mögül. Megfordulok és rámosolygok.
- A szüleiddel laksz itt?
- Nem. A bátyámmal.  – felém nyújtja a fizika füzetemet. Elveszem.
- Köszi. Most, hogy meg van amiért jöttem, megyek is...
- Ha már ideáig eljöttél maradhatnál egy kicsit.
- Rendben.- egyezek bele.
- Kérsz valamit inni?
- Aha.
- Van itthon víz, kávé, cola...
- A cola tökéletes lesz.
Követem Lysandert  konyhájukba.  Tölt nekem egy pohár colat, amit udvariasan megköszönök.
- Leixe?– szólal meg pár perccel később.
- Igen?
- Arra gondoltam, hogy... ha már hétfőn a rövidített órák miatt korán végzünk a suliba akkor ... elmehetnénk moziba.  – mintha egy kicsit elpirulva.
- Most randira hívsz?
- Igen. Vagyis így is lehet mondani.
 Na! Ma már két fiú is meg akar nézni velem egy filmet. Hú, piszkosul kapós lettem ám.
Elgondolkozom mielőtt válaszolnék. Lysander annyira kedves. Ráadásul nem néz ki rosszul. Lenne értelmei visszautasítani egy olyan srác miatt, aki az unokatestvérem és nem is érez semmit irántam?

Celine szemszöge
Mivel szombat van, arra számítok, hogy aludhatok délig. De Nina felkelt már fél tízkor, mivel szerzett időpontot tizenegyre egy nőgyógyászhoz.
Egy óra alatt elkészülök és már indulok is. Eredetileg Lexiet akartam volna megkérni, hogy jöjjön velem, de ő még alszik és nincs szívem felkelteni. Így hát a nénikém kísér el. Végül is ő a felnőtt.
Az orvos kedvesnek tűnik. Az asszisztensétől viszont csúnya pillantásokat kapok. Hát, így jár egy tinimami.
- Már megtudhatom a gyerek nemét? – kérdezem a doktor úrtól az ultrahang közben.
- Ha jól helyezkedik el a baba, akkor igen.
Alig pár perccel később kiderül, hogy jól helyezkedik.
- Kislány lesz. – mosolyog rám a doktor bácsi.
 Tőlem válaszul egy boldog sóhajra futja. Kislányom lesz. Egy kicsi lány, akinek majd befonhatom a haját, akinek ruhácskákat veszek és akivel együtt tudok babázni.
A vizsgálat után Ninával haza felé tartunk. Előveszem a telefonomat és küldök egy sms-t Castielnek:
„ Beszélnünk kell.”
Hamarosan meg is érkezik a válasz:
„Rendben. Gyere át.”
Miután elkéredzkedtem a nénikémtől, már indulok is szerelmem házának irányába.

2. kötet, 31. fejezet: Érdekes érzelmek

*Sziasztok! Igen, ez most a múlt heti rész. Sajnálom, hogy késtem. Egyébként ez az 50. fejezet a két "kötetet" együtt nézve. Szép kerek szám. Örülök, hogy ideáig eljutottunk. *

Lexie szemszöge
Másnap reggel Castiel megint Celine elé jön. Úgy gondolom, szükségük van egy kis minőségi időre egymással, ezért én valamivel később tervezek utánuk menni.
Éppen a bejárati ajtó felé veszem az irányt, amikor valaki megköszörüli a torkát a hátam mögött.
- Igen? – fordulok Gideon felé.
- Beszélnünk kell!
- Nincs miről.
- Dehogy nincs! Lexie, kérlek!
Végül vonakodva, de vissza sétálok a nappaliba. Leülök a kanapéra. Gideon mellettem foglal helyet. Persze az ülőalkalmatosság másik végén.
- Azért húzódsz ilyen messzire, nehogy megint lesmároljalak? – kérdezem, kicsit incselkedve.
- Lexie, én próbálnék veled értelmesen beszélgetni! Nem hiszem el, hogy te ennyire komolytalan vagy!
- Most olyan mintha haragudnál rám valamiért. Tettem valami rosszat ellened?
-  Igen! Miattad Siena szakított velem!
- Siena? A barátnőd? Te elmondtad neki, hogy mi ketten...?
- Persze! Hiszen megcsaltam veled! Nem vagyok olyan szemét, hogy eltitkoljam. Ő meg kiakadt és értelemszerűen elküldött a fenébe.- felpattan a kanapéról, majd idegesen beletúr selymes, válláig érő hajába.
- Sajnálom.- mondom halkan.
- Mintha ezzel olyan sokat kezdhetnék!
- Pedig én tényleg nagyon sajnálom! Nem akartam hogy bármi baj legyen belőle. – felállok és átölelem őt. Mindenféle romantika nélkül. Csak úgy, mint ahogy a bátyámat ölelném.
Bár én még soha életembe nem láttam Sienat, de már is tettem vele valami rosszat. Elintézem, hogy megcsalják, és ezzel szétrobbantottam egy jól működő párkapcsolatot. Bűntudatom van.

Mégis a lényem egy kicsike, önző és érthetetlen része örül annak a ténynek, hogy Gideon újra szabad.  Ezt az érzést próbálom elnyomni.
- Gi, miért nem kezdünk mindent újra? – kérdezem, mikor elengedem.
- Újra?
- Igen. Csináljunk úgy, mintha misem történ volna. Mintha soha nem lett volna köztünk semmi. Legyünk újra normális unokatestvérek. – hamis mosolyt erőltetek az arcomra. Bár tényleg ezt akarom, de mégis nehéz kimondani a szavakat.
- Az remek lenne! – Gideon mosolya őszintének tűnik.
A vállamra veszem az iskolatáskámat, majd elindulok a gimibe. Már így is késésben vagyok.
Útközben Gideon jár a fejembe.  Az nem lehet, hogy bármit is érezek iránta! Az ég szerelmére, hiszen ő az unokatestvérem! De mostanság minden olyan bonyolult kettőnk között. Olyan, mintha éreznék iránta valamit. De az nem lehetséges.
Talán csak túl régóta vagyok szingli. Lehet, hogy már nagyon vágyok egy pasira és mivel csókolóztam Gideonnal, már egyből többet képzelek a dologba. Igen, biztosan csak nagyon vágyok a szerelemre. Csak ez lehet a dolog mögött.
Ilyen gondolatokkal a fejembe érek be a suliba, ahol természetesen már tart ez első óra.
Belépek a fizika terembe. Sűrű bocsánat kérések közepette botorkálok a helyemre.
Celine a terem egyik végében ül Castiel mellett. Az unokatestvérem egy kérdő pillantást küld felém. Válaszol én Gideon nevét suttogom.
Leülök a középső padsor egyikébe Lysander mellé.
- Miért késtél? – kérdi halkan a mellettem lévő fiú.
- Tovább tartott a készülődés. Vagy valami olyasmi. – előhalászom a füzetemet a táskám aljáról és próbálok az órát tartó tanárra figyelni.

Következő szünetbe gyorsan elszaladok wc-re. Utána  Celine keresésére indulok.  Az udvaron találok rá. Deborah társaságában. Ez érdekesnek tűnik. Közelebb megyek hozzájuk.
-... és te csak úgy megjelensz itt, és elveszed őt tőlem! Épp amikor kezdenek a dolgok a lehető legjobbra fordulni! De ne aggódj, én nem vesztek! Főleg egy olyan kis ribanc ellen, mint te! Castiel elfog téged hagyni miattam és akkor majd csak röhögni fogok rajtad. – Deborah hangja csöpög a gúnytól. Celine lesápad, ami csak még jobban kiemeli a nagy kék szemeit a hosszú szempilláival. Így olyan elesettnek tűnik.

Úgy érzem, ideje ennek a reggeli csevejnek véget vetni.
-  Milyen aranyos vagy Deborah! Viszont Castiel nem a gonosz szajhákra bukik, szóval szívecském, ha Celine nem lenne, neked akkor sem lenne túl sok esélyed nála. – a lány, akinek mondtam ezt, egy lesajnáló pillantással jutalmaz. Mielőtt bármit is mondhatna megfogom Cel karját és arrébb húzom.

2. kötet, 30. fejezet: A jövő homálya

* Sziasztok. Ez még a múlt heti rész, amit most pótolók be. Hétvégén jön a következő.*

- Nem volt köztünk semmi komoly.
- Most viccelsz?- kérdezem hitetlenkedve.
- Nem.
- Akkor nekem miért mondtad, hogy együtt jártok?
- Mert ez fájt neked. Vissza akartam adni valamit abból, amit ez elmúlt egy hónapban kaptam tőled.
- Szóval tényleg nincs közted és Deborah között semmi?
- Csak barátok vagyunk.
Legszívesebben képen törölném. Ha ezt az elején elmondja, sok felesleges könnycseppet spórolok meg magamnak.
Mondjuk ez a hazugság semmiségnek tűnik ahhoz képest, hogy én eltűntem.
- Szeretlek.  - suttogom halkan miközben megfogom a kezét.
- Én is. – ezzel maga felé fordít és megcsókol.
Most boldog vagyok. Próbálok nem a bizonytalan jövőmre gondolni.  Nem tudom, megfogom e tartani a gyereket. Azt meg pláne nem tudom, hogy ha úgy döntök, Castiel mellettem áll e.
De ezen agyalni még ráérek. Most csak szeretnék egy picit felhőtlenül boldog lenni.

A nap nagy részét a régi barátaimmal beszélgetve töltöm. Órákon Castiel mellé ülök.  Ilyenkor észreveszem, hogy Deborah minket néz. Ha tekintetével ölni tudna én már tuti halott lennék. Van egy olyan érzésem, hogy az ő szemszögéből Castielel nem csak barátok voltak.
 De aztán hamar eltelik az idő. Most éppen a szobámba vagyok. Lexie ül az ágyam egyik felén, én a másikon.
- Beszélnem kell veled valami komoly dologról. – szólalok meg halkan.
Sokat gondolkodtam azon, hogy kivel tudom ezt meg vitatni. Anyu lenne a legjobb, de ő még Ausztráliába van és ez a dolog nem telefon téma. Itt van Nins nénikénk, de már eddig is túl sok szívességet tett nekünk. Nincs szívem még ezzel is nyaggatni. Így hát marad a legjobb barátnőm.
- Mond csak. Tudod, hogy én mindig meghallgatlak. – mosolyog rám bátorítóan Lexie.
- Megtartsam a babát?
- Azt csak te tudod. Készen érzed magad egy gyerek felnevelésére?
- Nem.
- Örökbe tudnád adni? Tudnál azzal a tudattal élni, hogy valahol a világban van egy gyerek, aki a tiéd?
- Nem. Egyik megoldás sem az igazi.  – a kezembe temetem az arcomat.
- Hát ez az! Azt hiszem kamaszterhesség esetén nincs jó megoldás. Nem is tudom én mit tennék, ha a te helyzetedbe kerülnék.
- Akkor ne keveredj! – adom ki szinte utasításként.
- Mert az olyan könnyű, nem?
- Pedig az! Csak ne legyél olyan hülye, mint én és ne felejts el védekezni.
- Tudod, járhattál volna rosszabbul is. Mondjuk lefeküdhettél volna valaki olyannal, akinek valami nemi fertőzése van. Az tönkre is teheti az életedet. Már ha túl éled.
- Jaj de szörnyű ebbe belegondolni!
- Tudod mi a legjobb védekezési módszer? – kérdezi Lex egy apró mosoly kíséretében.
- Mi?
- A szüzesség. Attól garantáltan nem kapsz el semmit és gyereked sem lesz idő előtt. Csak nehéz várni.
- Ha most rendes kamaszként a hétvégi bulin kéne agyalnom a születendő gyermekem sorsa helyet, meg is érné az a várakozás. De szerinted meddig kéne?
- Nem is tudom. Manapság már vannak olyanok, akik várnak vele házasságig?
- Na ez aztán a jó kérdés. Te várnál vele addig?
- Hú... hát tudja a fene.  De a te esetedből tanulva még egy jó ideig tuti nem fogok lefeküdni senkivel. Ha addig találkozok valakivel, akivel szeretném azt csinálni, akkor várakozásra kényszerítem magam. Jobb ezt nem elhamarkodni.
- Nem is rossz ötlet. Ezzel azt is letudod tesztelni, hogy a fiú tényleg szeret-e téged. Ha tud várni, akkor igen. ha meg nem akkor...
- Akkor menjen a francba, mert az igaz szerelem megéri a várakozás, nem? – néz rám Lexie a nagy kék szemeivel.
- Persze! – bólogatok egyetértően.
- Oké, szóval fejben meg van a megfelelő partner, akit nem tervezek váltogatni és, akit tényleg szeretek. Meg volt a hosszú idő várakozás.  Úgy gondoljuk, készen állunk.  Fejben már minden meg van.
- Ha már így előre eltervezed az első alkalmadat, akkor a védekezésről se feledkezz meg. – jegyzem meg komoran.
- Dehogy feledkezek! Most nézem végig azt, hogy hogyan veszi el a kamaszkorodat  egy nem várt fordulat. Ez egy életre megmarad bennem, mint figyelmeztetést.
- Örülök, hogy legalább veled jót tettem. Na de elkanyarodtunk a témától.
- Tényleg! Akkor megtartod a gyereket vagy nem?
- Fogalmam sincs és ez kétségbe ejt. Annyira nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás. De azt hiszem... - elharapom a mondat végét.  Nehéz hangosan is kimondani a fejembe kavargó gondolatot.
- Mit hiszel?
- Azt, hogy megtartom. Legalábbis most nagyon efelé hajlok.

2. kötet, 29. fejezet: Unokatestvérek

*Sziasztok! Tudom, ez a rész nagyon rövid lett és nem túl izgalmas. A jövőhéten vizsgázom ezért a szünet nagy részét tanulással töltöttem.  A vizsga miatt nem tudom, hogy jövőhéten lesz-e rész.  Nem tudom, hogy mennyi időm/energiám marad még. Köszi a türelmet. Szeretettel:Klárii*


- Celine, te aztán tudsz időzíteni. – morogja Lexie, miközben feltápászkodik a földről.
- Nem, nem, nem és nem! Nem akarok tudni erről! Nem is tudok erről, bármi is van köztetek! –hadarom, még mindig sokkolva.
- Nem történt semmi! Lexie szomorú volt én meg csak megakartam vigasztalni. -kezd el szabadkozni a bátyám.
- Tényleg? Mert ha én akarok megvigasztalni valakit, nem csókolom meg!
- Lehet te csinálod rosszul. – jegyzi meg Lexie.
- Meg tennéd, hogy most az egyszer komoly vagy? Miattad van ez az egész! Ha nem segítesz, akkor legalább csöndbe maradj! – kiált rá Gideon.
- Szóval az én hibám?
- Igen! Mondtam, hogy ne csókolj meg többet!
- Tényleg? Akkor miért nem állítottál le?
- Nem zavarok? – szólok közbe dühösen.
Mindketten elhallgatnak.
- Most akkor együtt jártok?
- Nem! – vágják rá tökéletesen egyszerre. Még soha nem láttam őket egyetérteni valamiben.
- Lexie gyere velem! – megfogom a karját és berángatom a saját szobámba. Gyengéden az ágyamra lököm.
- Hogy én mekkora hülye vagyok! Azt hittem mi ketten legjobb barátnők vagyunk!- nézek rá szemrehányóan.
- Azok vagyunk.
- Tényleg? Én tudom, hogy mostanában elég nehéz körülöttem minden a baba miatt, de attól függetlenül te is számíthatsz rám!
- Számítok rád!
- Igazán? Akkor elmondhatnál dolgokat. Például, hogy beszéltél Castielel vagy hogy szerelmes vagy a bátyámba.
- Én nem vagyok szerelmes... Várj? Honnan tudod, hogy beszéltem vele?
- Hát, nem tőled!
- Persze, mivel csak most jöttem el tőle és amint haza értem...
-... az első dolgod az volt, hogy a bátyám karjaiba rohanj, értem én.
- Nem, Celine, teljesen félre értesz! Nem úgy történt ahogy gondolod.
- Tényleg? Akkor meséld el nekem, hogy hogyan is történt. Csupa fül vagyok.
Leülök mellé az ágyamra, ő meg belekezd a beszélésbe.
- Oké, azt értem, hogy először figyelemelterelésként csókoltad meg Gideont, de másodszor miért? – kérdezem a beszámolója végén.
- Nem is tudom. Talán csak szórakozni akartam.
- Lexie, én szeretlek és örülök, ha te boldog vagy, de fejezd be vele ezt a viszonyt. Ha tovább folytatod, akkor csak összefogja törni a szívedet. Tudod, hogy van barátnője. Ráadásul nem kis korkülönbség van köztetek.
- Hat év nem is olyan sok.
- De igen az. Rengeteg dolog történik hat év alatt. És Gideon egyébként is az...
- Az unokatestvérem, tudom.  Ne aggódj, nem akarok tőle semmit. Inkább te mesélj. Mi volt Castielel?
Most én kezdek kis előadásba a délutánról.
- Szóval nem haragszol rám, amiért az engedélyed nélkül elmondtam neki, hogy gyereketek lesz?- kérdezi Lex.
- Hmm. Nem, már nem haragszom, mert végül is neked köszönhetőn vagyunk újra együtt Castielel. De legközelebb ne tegyél semmi ilyesmit!
- Megegyeztünk. – vigyorog rám.

 Másnap reggel ismét nem kelek fel időben. Szerencsére itt van nekem Lexie, aki jobb, mint bármelyik ébresztő óra.
- Cel ébredj már! Negyed óra múlva indulnunk kell! – kiáltja a fülembe.
- Jó! Ébren vagyok!
Gyorsan elkészülök. Még maradt tíz percem reggelizni.
Elmegyek a nénikém szobája előtt. Még alszik. Jó neki.
A konyhából beszélgetést hallok. Megállok  és szorosan a falhoz tapadok.  Pedig hallgatózni nem szép szokás.
- Hogy aludtál? – kérdezi Gideon.
- Jól. Rólad álmodtam.- hangzik a válasz.
- Ne kezd megint Lexie!
- Mit ne kezdjek? Csak válaszoltam.
- Akkor ezentúl nem szólhatok hozzád, mert  akármit mondok, te flörtöléssel fogsz válaszolni rá?
- Én nem flörtölök veled! Miért tenném? Nem is tetszel nekem. – szögezi le Lexie.
- Rendben! Végre mondasz valamit, aminek örülni is tudok!
 Ezt a két idiótát! A szemeimet forgatva lépek be a konyhába.
- Jó reggelt! Ugye nem zavartam meg a turbékolást?
- Nem turbékolunk! – csattannak fel egyszerre.
- Ó és milyen összhangban tudtok beszélni. Ennél még az is jobb volt, amikor utáltátok egymást.
 Gyorsan elfogyasszuk a reggelit. Mivel Castiel elém jön, ezért Lexie úgy dönt, hogy kicsit később indul utánunk.
 Felveszem a kabátom és kilépek az utcára.
- Szia. – küld felém egy észveszejtő mosolyt Castiel.
Szó nélkül oda lépek hozzá és megcsókolom.
Kézen fogva indulunk el a suli felé.
- Castiel...- kezdem féléken. Valamiért nem akarok beszélni erről a témáról, de muszáj.
- Igen?
- Mi van Deborahval? Azt mondat együtt vagytok.