8. fejezet: A szörny lecsap

Sziasztok! Én személy szerint szeretem ezt a részt. Bevallom hosszabbra sikerült, mint terveztem, de azért remélem tetszik :) Köszönöm mindenkinek aki olvass :) Üdv: Klárii

A szobám mellett lévő vendégszobába Lexie már be is pakolt.  Nagy örömömre ezerrel bömböltet valami nyávogós zenét. Gyorsan átrohanok hozzá és gondolkodás nélkül benyitok.
- Mit keres te itt? – kérdezi gorombán, amint kikapcsolja a hangfalat.
- Szólni akarok, hogy túl hangos a „zenéd”
- Óh, igen? – ezzel benyomja a hangfalat és mellé direkt hamisan kezd énekelni. Az első gondolatom, hogy hozzá vágok valamit. Végül veszek egy mély levegőt és leviharzok a konyhába. Sajnos nincs szerencsém, mert követ, miközben még hangosabban énekel.
- Nem csak te vagy képes erre! – próbálom túl kiabálni, miközben felrohanok a szobámba. Bekapcsolom a hifitornyom és azon gondolkodok, hogy melyik számot utálja a legjobban a kuzinom. Végül egy Korn számot választok. Maxra veszem a hangerőt és elkezdem üvölteni a szövegét. Valószínűleg tőlünk zeng az egész környék.
 5 perc múlva csöngetnek. A zenét leállítva lerobogok a bejárathoz.
- Nathaniel? Mit keresel te itt? – nézek értetlenül az ajtóban álló osztálytársamra.
- Helló Celine! Te itt laksz? Én 5 házzal arrább. Azért jöttem, mert nagyon hangos ez a zaj.
- Oda is elhallatszik?
- Igen. Az összes szomszéd panaszkodik.
- Igen Celine! Én is mondtam, hogy hagyd abba! – áll mögém a szörny.
-  Na, nem! Te is ugyan annyira benne voltál, mint én! - nem nagyon törődik a felháborodássommal. Helyette félre lök és kezet nyújt Nathanielnek.
- Szia. Én Lexie vagyok, Celine unokatestvére.
- Szia. Én Nathaniel vagyok, Celine osztálytársa.
 Lexie elkezd flörtölni vele, mire Nathaniel hihetetlenül gyorsan lelépet.

 Este, amikor Nina haza jön, egyből lerohamozom.
- Miért nem mondtad, hogy Lexie is ide jön?
- Helló Celine! Igen jó napom volt, kösz a kérdést. És neked?
- Nekem nem! Miért nem szóltál, hogy ő is ide költözik?
- Még csak pár napja egyeztem bele. Gondolta, addig ne idegeskedj miatta.
- Mert sokkal jobb, ha csak hirtelen meglátom a lépcsőn! – ezt a kelleténél hangosabban sikerül mondanom.
- Ne velem kiabálj! Tudom, hogy nem kedveld őt, de most együtt fogtok élni, akár tetszik akár nem!
- Nina nénikém! – jön le boldogan az emlegetett szamár.
- Lexie! – ezzel megölelik egymást.
 Ez engem nem nagyon érdekel, szóval inkább lefekszek aludni.

 Másnap reggel szokás szerint Ken értem jön. Vagyis értünk…
- Szia. Én Lexie vagyok, Celine unokatestvére. – nyújtotta a kezét.
- Szia. Kentin. - ő nem fog vele kezet. Kennek és Rosának már meséltem az unokatestvéremről, akit utálok.
 Hárman csöndben gyalogolunk suli felé.
 Amint beérünk a terembe, levettem magam a székemre. Lysander mellém ül.
- Helló Cel.
- Helló Lys.
- Ne hívj így!
- Akkor te se!
- Megegyeztünk. Kérhetek tőled egy szívességet?
- Milyen szívességet?
- Tudod, itt nem messze van az „Arany Bálna étterem”.
- Ja, igen. Az a puccos, drága hely. De, hogy jön ez ide?
-  Ma estére hívtak fellépni. Megmondták, hogy melyik számot kérik. Én le tudom zongorázni, de inkább egy lágy női hangnak kéne énekelnie. Itt jössz a képbe te.
- Azt akarod, hogy én énekeljek?
- Igen. Tudom, hogy jó hangod van. És persze nem ingyen lépünk fel. Kérlek Celine!
- Hát jó. Bene vagyok. – mondom egy sóhaj kíséretébe.
- Köszi. Szuper vagy!
- Hát, persze, hogy szuper vagyok!
- És persze szerény is vagy.
- Naná, hogy szerény vagyok!
 Ezt a rendkívül fontos beszélgetést a csengő szakítja félbe.
    A nap további részébe semmi különös nem történik. Suli után Lysanderrel állunk az udvaron.
- Akár melyik számot kell énekelnem? – kérdezem izgatottan.
- Emeli Sande: Read all about it.
- Oké, azt ismerem.
 Ekkor meg látom Lexiet, ahogy Amberékel beszélget. Remek… Remélem, nagyon jó barátok lesznek és együtt ahol csak tudnak, kitolnak velem…
 Mikor a kuziom meglát minket, elköszön Amberéktől és felénk jön.  Én Lysander felé fordulok.
- Léci, kísérj haza! Nem akarok vele kettesbe menni, mert a végén még bajom esik.
- Rendben. De miért ártana neked?
- Mert ő ilyen. Nem egyszer lökött már el, tette tönkre a cuccaimat és az önbecslésemet.
    Miután bemutatkoztak egymásnak, el is indultunk. Az út alatt egy szót sem szóltunk.
- Akkor köszi, hogy haza kísértél. – szólalok meg, amikor a házunkhoz érünk.
- Szívesen. Hatra itt vagyok érted.

 Nina nem dolgozik, úgy hogy egyből elújságoltam neki, az esti programom.
- Ez csodás Cel! Biztosan remek leszel!
- Remélem. Most megyek gyakorolni.
 A szobámba rohannék de Lexie megállít.
- Te csak fiúkkal barátkozol? Mert az összes barátod, akit eddig ismerek, mid fiú. Lány barátaid nincsenek?
- Ha ennyire tudni szeretnéd, vannak! Van két barátnőm. – mondom, Rosára és Irisre gondolva.  Ezzel végre felrohanok a szobámba.
Egész délután a dalt gyakorlom. Mikor úgy érzem, hogy menni fog, felhívom Rosát. Már a suliba elmondtam, hogy énekelni fogok. Most csak a semmiről fecsegünk egy kicsit.  Fél hatkor Nina beállít a szobámba.
- Ezt vedd fel! – ledob egy ruhát és egy cipőt az ágyamra.
- Köszönöm.
  A ruha szürke, pántos ujjú, a térdemig ér és van egy kék selyem öv a derekára kötve. A cipő szintén szürke és magas sarkú.  Egy elegáns kontyba fogom a szőke hajam és halvány sminket teszek fel, ami kiemeli a kék szemem. Inkább hasonlítok egy porcelánbabára, mint önmagamra, de most az egyszer nem számít.  Mikor végzek, csöngetnek.  Le akarok rohanni, de Lexie ismét utamat állja.
- El fogod rontani. Nem könnyű dal, és neked nem fog menni. Be fogsz sülni mindenki előtt! Mellesleg, ne hidd, hogy csinos vagy, mert ez nem igaz!
- Nem érdekel, mit mondasz! – ezzel tovább megyek.
Mi van, ha igaza van? Nem! Csak el akar bizonytalanítani!
 Lysander áll a bejárati ajtónál.
- Nagyon szép vagy Celine! – dicsér meg köszönés képen.
- Köszi. De te sem panaszkodhatsz!- tényleg így van. Nagyon jól áll neki az öltöny.
   20 percen belül az étterembe érünk.
 Pár perc múlva minket szólítanak a színpadra. Mielőtt kimegyünk, elkapom a karját.
- Mi van, ha el fogom rontani? – kérdezem kétségbeesetten.
- Nem fogod! Menni fog! Különben is ott leszek veled.
 Végül bólintok és elfoglaljuk a helyünket. Lysander a zongora elé ül, én meg a mikrofon elé állok. Az előbb említett személy rákezd a dalra. Amikor eljön, az ideje énekelni kezdek:
- You’ve got the words to change a nation but you’re biting your tongue… - és így tovább. 4 vagy 5 percig más sem hallatszik csak Lysander zongorázása és az én énekem. A végén tapsvihar közepette meghajolunk és lemegyünk a színpadról.
 A tulajdonos megdicsér minket, aztán oda adja fizetségünket. Lysander hazáig kísér, és közben agyon dicsérjük egymás teljesítményét.
    Mikor beérek a szobámba, át akarok öltözni, de találok egy cetlit az ágyamon:

                            Amint haza értél gyere át a szobámba. Puszy: Lex.

 Fogalmam sincs, mit akarhat és nem sok kedvem van megtudni, de azért átmegyek.  Gondolkodás nélkül benyitok. Azt kívánnom bár ne tettem volna! A látványtól levegőt sem tudok venni. Lexiet és Castielt látom… ahogy csókolóznak. 

7. fejezet: Rablás és egy szörny

Egy nagydarab férfi áll a kasszánál egy pisztollyal hadonászva. 
- Az összes pénzt! Ez nem elég! – kiabálja.
- Nincs több! Tényleg! Kérem higgyen nekem... – mondja kétségbeesetten a pénztárosnő.
- Jól van! Akkor is ezt mondja ha egy kicsit szelektálok a vásárlók között? – ezzel elfordítja a pisztolyt... Egyenesen felénk! Castiel maga mögé húzz.  Néhányan felsikítanak. Nekem is ezt kellene tennem, de nem tudok se hangot kiadni, se elfutni, csak Castiel kezét markolom idegesen. És persze az egész testem remeg.
- Állj félre! A csinos kislányra céloznék mögötted! – kiált felénk a rabló.
- Azt már nem! – vicsorogja Castiel miközben még erősebb szorítja a kezem. Persze nem úgy hogy fájjon, csak, hogy erőt adjon.
- Végül is, utánad is ráér a lány. – a férfi az arcát szakállal, napszemüveggel és baseball sapkával takarja, de így is látom, hogy grimaszol nekünk. Ismét a pénztáros felé fordul, miközben a pisztolyát nem mozdítja.
- Most már több pénzt add, vagy kapjon golyót a két kamasz?
 Nem kapok levegőt, lüktet a fejem és forogni kezd a világ. Arról nem is beszélve, hogy minden szín kimegy az arcomból és feltűnően remegek. Mindenki halál sápadt a közelünkben. Erre...erre nevetést hallok.  Még ha a fegyveres pasi nevetne nem lenne fura, de most nem ő nevet. Hanem Castiel. MI? Golyókkal fenyegetnek, erre ő nevetni kezd? Tényleg jól szórakozik?
- Igen, ha most meghúzná a ravaszt, borzalmas kár érne minket! – kiált fel gúnyosan.  -Legfeljebb vizesek leszünk. Mekkora probléma lenne!
Mindenki döbbenten bámul, beleértve engem is. Aztán hirtelen leesik! Ez egy vízipisztoly  Attól függetlenül, hogy igazinak néz ki, még látszik, hogy csak műanyag.
- Király vízipisztoly  Én is ilyet akartam, csak elfogyott a boltokból! – szólók a pasinak, még mindig remegve.
 Néhányan idegesen felnevetnek, de a többség sokkos állapotba került. A „rabló” felismerve, hogy lebukott, inkább gyorsan elszalad. Egy biztonsági őr utána fut.
- Minden rendben emberek! Kérem fojtassák a vásárlást és csináljanak úgy mintha misem történt volna! – kiáltja az egyik alkalmazott.
 Castiel felém fordul.
- Minden rendben?
- Igen. Tényleg meg akartál védeni? – kérdezem, miközben lassan felfogom a történteket.
- Úgy látszik. Szóval kivel vagy itt?
 Végszóra Rosa oda rohan hozzánk és átölel.
- Úristen Cel! Annyira féltettelek titeket! Persze magamat is, de mégis csak felétek fordította a fegyvert.
- Helló Rosalya!
- Helló Castiel! Mivel én a közelbe lakok, haza sétálok egyedül. Viszont haza kísérnéd Celinet? Még mindig úgy néz ki mint aki mindjárt elájul.
- Aha. – ezzel megfogja a kezem és szó szerint elhúzz.
- Szia Rosa! Majd még beszélünk! – kiáltok vissza a barátnőmnek.

Egész úton egy szót nem szólunk.
 - Akkor kösz, hogy haza kisér... – kezdem, amikor a házunk ajtójához érünk, de megakad a szemem a bejáraton. Az ajtó résnyire nyitva,  odabent sötét van. Gondolkodás nélkül berohanok.
- Nina? Itthon vagy? – tisztába vagyok vele, hogy dolgozik de ezért remélem, hogy ő az. Semmi válasz. Valaki összejárkálta a lakást, sáros cipővel. A hűtő ajtaja félig nyitva.  Gyorsan visszarohanok a ház előtt várakozó Castielhez.
- Mi történt? – kérdezi aggódva
- Szerintem jártak bent. – a hangom megint remeg.
- Remélem ránk támad valaki egy banánnal. – morogja, de azért bemegy.
 Együtt felmegyünk az emeletre is ahol az előbb nem mertem körül nézni.
 Az egyik szobából ki lép valaki.  Valaki, akit ismerek! Fel sikítok és azt kívánom bárcsak egy betörő lenne. Még ez is jobb nála. A küszöbön álló Lexie bosszúsan dobja hátra fekete haját. Enyémmel egyező kék szemébe harag villan.
- Lexie! Mit keresel itt? – kérdezem miközben ijedten hátrálok. Castiel, láthatólag nem érti, hogy miért kell félnem tőle, de azért bátorítóan megfogja a kezem és magához húzz.
- Celine! Ennyire örülsz nekem drága kuzinom? – hangjából csöpög a gúny és gyűlölet. Szívesebben néznék szembe egy valódi szörnnyel, mint az unokatestvéremmel.
- Szia. Én Lexie vagyok, Celine unokatestvére. – a haját csavargatva, Castiel felé nyújtja a kezét. Azonban ő tudomást sem vesz róla, hanem felém fordul.
- Nem mondtad, hogy Nina nénikédnek van egy lánya.
- Nincs. Anyunak és Ninának van egy bátya, Robert bácsikám. Neki van egy lánya…
- Nem bírjátok egymást?
- Az enyhe kifejezés.
  Castiel megbizonyosodik róla, hogy egyedül hagyhat az kuzinommal, aztán elmegy. Kettesbe maradok a szörnnyel.
- Ő a barátod? – kérdezi, amikor elállja a szobámba vezető utamat.
- Semmi közöd hozzá.
- Ha te nem mondod el, akkor kiderítem holnap a sulinkba.
- A SULINKBA? – ne nee neeee! Nem járhat ő is oda!
- Igen. Honlaptól én is a Sweet Amorisba járok. – az ijesztően piros rúzsos szájával a képembe vigyorog.
- Meddig maradsz? – kérlek, mond, hogy csak pár napig!
- Még nem tudom, mikor megyek vissza Párizsba. Lehet, hogy hetek múlva. De az is lehet, hogy 6 hónap múlva.
 Úristen! Addig nem bírom ki vele! A szülei tényleg ide engedték, ahol én vagyok? És ezt Nina is megengedte? Nem gondoltak az én testi és lelki épségemre? 

6. fejezet: Lógás a városban

Szombat reggelre már nagyjából jól vagyok. Nina gyógykészítményeiről még ezt se gondoltam volna, hogy fogyaszthatók, azt meg pláne nem, hogy még gyógyít is.
 A krimi utolsó oldalait olvasom, amikor a nénikém benyit az ajtómon és a telefonját nyújtja felém. Kérdően nézek rá.
- A húgom. – mondja magyarázat képen.
- Szia anyu! – szólok vidáman a mobilba.
- Szia Cel! Jól vagy?
- Igen. Hiányoztok!
- Te is nekünk. Apád puszil.
- Én is őt.
- Nina mondta, hogy jól szórakozol.
- Mire gondolsz?
- A nővérem elmondta, hogy tegnap majdnem csókolóztál egy fiúval.
- Héé! – ezt a nénikémnek mondom egy felháborodott grimasz kíséretében. Anyu nevet a vonal túlsó végén.
- És jól csókol a fiú?
- Ezt tudnám, ha Nina nem nyit be… - ezen anyu megint nevet.
- Hát igen, kamaszkorunkba én is jártam hasonló képen.
- Tényleg?
- Nina mindig is tudott időzíteni. – nevetek amint elképzelem, hogy anyu nővére rajtakapja őt smárolás közben.
- Milyen most Ausztráliában? – kérdezem téma váltás céljából.
- Jó. Most viszont mentem kell. Szia kicsim, szeretlek.
- Szia anyu, én is szeretlek. – ezzel leteszi.
  Anyuval bármiről el tudunk beszélgetni beleértve a pasikat is. Apu már sokkal szigorúbb a legtöbb témába.
Délután engedélyt kapok Ninától, hogy kimozduljak, ezért elmegyek Kentinnel sétálni egyet a környéken. 

- Történt valami érdekes a suliba? – kérdezem, mivel nincs kedvem egyből a lényegre törni.
- Semmi különös. Úgy készülj, hogy hétfőn témazáró töriből.
- Remek… - történelemből nem vagyok túl jó. Sem matekból. Sem fizikából. Sem földrajzból… Félre értés ne essék, sose álltam bukás közelbe semmiből.
 Pár percig némán sétálunk, aztán nem bírom ki és muszáj szóba hoznom azt, ami annyira izgat:
- Hallottam, hogy csókolóztál egy lánnyal!
- Mi? Kitől hallottad ezt?
- Az most lényegtelen! Akkor ő most a barátnőd?
- Nem. Carlával csak csókolóztunk. Semmi több.
 Szóval ezért volt annyira ismerős a képen! Mielőtt elmentem Carlát is ismertem. Nem nagyon kedveltük egymást. Ha jól emlékszem ő Amberékkel volt jóban.
- Féltékeny voltál amikor megtudtad? – kérdezi, csak úgy mellékesen.
 Erre megállok és felhúzom a szemöldököm. Pár pillanatig fontolgatom a választ, aztán így szólók:
- Annak kellet volna lennem?
- Nem bántam volna…
- Kentin, csak a barátod akarok lenni… - kezdem, de félbe szakít.
- Tudom. Én is csak a barátod szeretnék lenni. – ez valahogy nem teljesen hihetően mondja. Végtére is akkor miért hívott randira a múltkor? Mondjuk lehet, hogy azóta meggondolta magát.
 A nap további részébe kellemesen elbeszélgetünk.

Vasárnap az egész napot Rosalyával töltöm.  Moziba megnézzünk egy jó akció filmet, utána meg pizzázunk. Nincs kedvünk olyan korán haza menni, szóval csak összevissza járkálunk a városba. Elmesélem neki a majdnem csókot Castielel.
- Úgy tudtam! – kiált fel a beszámolom végén vidáman.
- Mit tudtál?
- Már a legelején tudtam, hogy csak féltékenyé akar tenni és hogy majd összefogtok jönni.
- Minek a legelején?
- Jaj, Celine ne legyél már ilyen értetlen!
- Jó, értem mire gondoltál. Egyébként meg nem jöttünk össze!
- De-még-ösz-sze-fog-tok-jön-ni! – mondja tagoltan, szinte énekelve.
- Az-nem-oly-an-biz-tos! – vágok vissza ugyan olyan hangsúllyal.
 Épp mondani akar erre valamit amikor, megláttok egy elektronikai üzletet és berángatom.
- Mit-ker-es-ünk-itt? – a hangsúly ugyan az maradt.
- Új-fül-hall-gat-ót-kell-en-e-ven-em. – válaszolok  miközben végig gondolva rájövök, hogy néha nem tagoltunk helyesen. Nem mintha annyira oda lennék a helysírási szabályokért.
- Rend-ben.
- De-ezt-ab-ba-ké-ne-hagy-nunk!
- Ig-az-ad-van.
- De tényleg! – mondom végre normálisan.
 Miközben én a fülhallgatók között válogatok, Rosa elmegy és körülnéz a zenelejátszók között. Ha végeztünk a pénztárnál beszéltünk meg találkozott.
 Egyszer csak valaki megböki a hátam. Először azt hiszem Rosa nem látott semmi érdekeset, de amikor megfordulok nem egészen ő az. Hanem Castiel.
- Helló. Nem is szóltál, hogy meggyógyultál!
- Te se érdeklődtél. – vállat vonok, mintha nem lenne nagy ügy. Valóján vártam a hívását.
- Egyedül jöttél? – kérdezi, gondolom témaváltás céljából.
- Nem. Ro… - a kiabálás a pénztárak felül belém fojtja a szót. Amikor oda fordulok olyat láttok amitől enyhén szólva lesápadok.

5. fejezet: Egy csók?

Másnap reggel egy kicsit lejjebb ment a lázam. Nina nénikém dolgozik, szóval a nap nagy részében egyedül vagyok. Mivel nincs jobb dolgom, olvasok egy jó krimit. Már majdnem a 300. oldalnál tartok, amikor valaki csönget az ajtón. Nagy nehezen kikászálódók az ágyamból és az ajtóhoz csoszogok. Rosalya az.
- Szia. Jobban vagy?
- Egy kicsit. Már várom, hogy meggyógyuljak. Szörnyen unom Nina teáit és leveseit. Inkább bevállalok 3 felelést egymás után.
- Hoztam neked hamburgert és Colát!
- Te vagy a megmentőm Rosa!
 Az ágyamon ülve eszünk és beszélgetünk. Látszik, hogy még lázas vagyok, mert máskor egy ekkora hamburgert simán benyomok. Most meg a felét is épphogy meg tudom enni. 

- Egyébként tegnap is eljöttem, csak a nénikéd azt mondta, Castiel nálad van szólva úgy döntöttem nem zavarok. Meddig maradt? – kérdezi, csak úgy mellékesen.
- Nagyjából 2 órát. Tök jól elvoltunk.
- Értem. És történt valami érdekes is?
- Nem nagyon. Terveztem elmondani, hogy rájöttem arra, hogy ő meg Polly nem járnak, csak valahogy ezt még se mondhattam. Még mindig nem egészen értem a dolgot.
- Szóval inkább fojtattátok a játékotokat és ment ez „Az én kapcsolatom jobb” dolog.  Szerintem már érettebbeknek kéne lennetek ennél.
- De mi még nem vagyunk. – vigyorgok, miközben megiszom a colám maradékát. Olyan jó végre, valami olyasmit vedelni, ami iható is.
 Pár perc múlva, valaki másra terelődik a téma.
- És ha Kentin megint randira hív, tovább hiteted vele, hogy rábeszélhet, vagy végre nemet mondasz? – kérdezi Rosa
- Nem tudom. Nem szeretném megbántani Kent.
-  Ez így nem lesz jó. Nem kell elküldened a fenébe, de azért mégis nemet kell neki mondanod! Egyébként meg, hogy lehet, az hogy te vagy az egyetlen, aki szólíthatja, őt Kennek?
- Hidd el tőlem is elvárja, hogy Kentinnek szólítsam. Néha szoktam is.
- Ez jellemző rád! Ha most megkérnélek, hogy csak Rosalyának szólíts, te azért is mindig Rosát mondanál, ugye?
-  Igen. – nevetek.

Mikor Nina hazajön, Rosa már elment. A nénikém újabb adag levest és teát tuszkol belém.
 Épp, hogy elszundítok, amikor kopogást hallok a szobám ajtaján.
- Gyere be! – kiáltom álmos hangon.
- Szia. Csak nem felébresztettelek? – Castiel az.
- De.
- Bocs. Ha már felkeltél, akkor maradhatok is.  - ezzel ledobja magát a székemre.
Érzem rajta, hogy valami zavarja. Pár perc múlva el is mondja.
- Celine figyelj! Ma láttam... Vagyis inkább mutatom. – az ágyam szélére ül, előveszi a telefonját és megmutat egy képet. A foton Ken egy lánnyal csókolózik.  A szemem elkerekedik a döbbenettől. Szóval, már nem kell azon agyalnom, hogy ne bántsam meg! Castiel aggódva néz rám. Azt hiszi, hogy Kentin megcsal. Nem bírom ki és nevetni kezdek.
- Szóval nem is vagytok együtt. – gyorsabban eset le neki, mint ahogy gondoltam.
- Pont, úgy ahogy te meg Polly se.
- Akkor…
- Akkor?
 Válasz helyet közelebb hajol, nekem meg mintha szárnyasok repkednének a gyomromba. Talán apró tyúkok.  Az ajkaink épp, összeérnek. És persze, hogy ezt a pillanatot kellet választani valakinek, hogy benyisson!
Gyorsan szétugrunk. Nina néz ránk rosszallóan.
- Szerintem Celine, még túl beteg ehhez. - jelenti ki szárazon.
- Ez lehetséges! Nekem meg mennem kell. Majd beszélünk. – ezzel Castiel feláll és lazán kisétál. Dühösen nézzek a nénikémre. Nem bírt volna, egy perccel később jönni?
    Valahogy van egy olyan érzésem, hogy ez a dolog köztem és Castiel között nem lesz sima ügy.

4. fejezet: Betegség

Egész este csak forgolódok. Fáj a fejem és iszonyatosan izzadok. Reggel Nina nénikém megállapítja, hogy forró a homlokom. Megmérjük a lázam.
- Hát Cel… 38 fokos.
- Szóval orvoshoz megyek?
- Nem. Nem bízok az orvosokban. Házi készítésű levesekkel és teákkal foglak meggyógyítani.  – jaj, ne! Pontosan tudom, hogy milyenek Nina házi készítésű gyógy főzetei! Remek...
- Nem lehetne, hogy most kivételesen orvoshoz forduljak? – próbálkozok, de tudom, úgy se enged.
- Ha pár napon belül nem gyógyulsz, akkor elmegyünk a dokihoz. De én garantálom, hogy hétvégére kutya bajod sem lesz. El is készítem az egyik teát! – ezzel kimegy.
 Pár perc múlva, amikor visszajön egy bögre „iható” löttyöt hozz magával.
- Ezt nem iszom meg! – jelentem ki határozottan.
- Ez biztos? – ezzel a kezembe nyom egy kis tükröt. Egyszerre vagyok sápadt és piros. Ez így érdekes… Ezen valahogy muszáj változtatni. Végül is, ha lenyelem a főzetet, biztos, hogy zöld leszek…
 Nagy nehezen elkortyolgatom. És igen, néha öklendeznékem támad tőle.
A nap nagy részében Ninával sorozatokat nézünk. A „Született feleségek” 3. évadánál tartunk, amikor valaki csönget.
- Majd én kinyitom! – jelenti ki, miközben feltápászkodik. Ezt úgy mondja mintha elvárná, hogy lázasan szaladgáljak az ajtóhoz. Na, mindegy.
 Ken lép be, a szobámba.
- Szia Celine. Jobban vagy?
- Nem nagyon.
- Akkor én hoztam neked valamit, amitől még rosszabbul leszel.
- Házi?
- Az. Nathaniel írta neked össze, és azt üzeni, hogy jobbulást.
- Köszönöm.
 Pár percig néma csönd aztán megszólal:
- Miért is Castieltől kell, megtudom, hogy mi járunk?
 A másik irányba kezdek el bámulni és sebesen gondolkodok valami ésszerű magyarázat után. De nem jut eszembe semmi.
- Sajnálom. Ezzel valószínűleg kellemetlen helyzetbe hoztalak. Nem akartam… Csak ő meg kérdezte, hogy te meg én járunk-e, valamiért kíváncsi voltam vajon féltékeny-e, ezért igennel válaszoltam.
- Semmi baj. Egyébként én is eljátszottam, hogy járunk, de csak miattad. Gondoltam, nem véletlenül mondasz ilyet. Amúgy meg, féltékeny lett?
 Mielőtt válaszolhatnék, benyitnak az ajtón. Emlegetett szamár! Castiel és a barátnője az.
- Zavarunk?  - kérdezi Polly zavartan. A „barátja” meg goromba tekintettel néz ránk.
- Nem. Én már úgy is menni készültem. Helló Cel. Jobbulást! – ezzel Ken egy puszit ad az arcomra és elmegy.
- Az én nevem Polly. Tudom, hogy nem ismerjük még egymást, de azért jobbulást akartam kívánni. Nekem dolgom van, csak el akartam kísérni Cast. – ezzel megpuszilja őt, aztán elköszön és elmegy. Kettesbe maradunk Castiellel.
- Csak nem Született feleségeket nézel? – kérdezi, amint Nina laptopjára néz.
- Valamit nézni kell, ha már fel sem kelhetek.
- Talán valami értelmesebbet is találhatnál.
- Én ezt néztem. Ne szólj be! – ezt direkt nyávogósan mondom. Erre nevetni kezd.
- Te még lázasan is bolond vagy! – ezen felkuncogok.
- Meddig maradsz?
- Ameddig akarod.
 Szóval egy érdekes délutánom lesz. Nem mintha bánnám. Talán még ma bátorságot veszek és elmondom, hogy tudom milyen igazából a „kapcsolata”. Persze ez még nem biztos. De lehet. 

3. fejezet: Féltékenység

Másnap reggel megint Kennel megyek suliba.
- Hétvégén nincs kedved eljönni velem moziba? – kérdezi, amikor már majdnem ott vagyunk.
-  Úgy érted randi?
-  Igen... Úgy értem.
- Sok dolgom van a hétvégén. Majd még meglátom. – mondom, mert nem akarom megbántani.
   Pár óra múlva Rosával sétálunk az udvaron és elmesélem neki, azt hogy Ken randira hívott.
- Szóval nem mész el vele?
- Nem tudom. Nem akarom megbántani, szóval lehet.
 Épp válaszolni akar valamit, amikor láthatólag meggondolja magát és beránt egy fa mögé.
- Ezt most miért? – kérdezem csodálkozva.
- Hallgatózni fogunk úgy, hogy csitt!
 Meg akarom kérdezni, hogy mégis miért kell hallgatóznunk, amikor meghallom egy lány hangját.
- Mégis meddig kell ezt csinálnunk?
- Nem tudom. Még egy ideig. - ez Castiel hangja. Szóval most őt és a barátnőjét hallgatjuk le.
- Ez szerintem hülyeség. Lehet, hogy a csajt teljesen hidegen hagyja, hogy velem jársz. Nem lenne egyszerűbb, ha csak odamész és beszélsz vele?
- Mondtam már, hogy van barátja!
- Ez biztos? Ő mondta?
- Nem. Csak láttam őket együtt, és elégé úgy tűnt, hogy együtt vannak.
- Komolyan Cast, ha te nem beszélsz vele, akkor majd én!
 A beszélgetésük további részét nem hallottuk, mert arrébb mentek.
- Ez meg mi volt? Én ezt komolyan nem értem. – mondom, miközben visszamegyünk az épületbe.
- Azt hiszem én értem! Szóval, jól gondoltam…
- Mit?
- Semmit… Illetve mindegy. Majd rájössz te is.
 Délután, a kapuba vártam Irist, mert megbeszéltük, hogy együtt megyünk haza, amikor Kentin oda jön hozzám és átölel.
- Csinálsz valamit ma? – kérdezi miközben még mindig nem enged el.
- Irisszel leszek.
- Rendben. Akkor holnap reggel. - ezzel elenged és elmegy.
 Valaki mellém áll. Oda fordulok és észreveszem, hogy Castiel az.
- Akkor te most Kentinnel jársz? – kérdezi „igazából nem is izgat a dolog” hangsúllyal.
- Téged mióta érdekel, hogy ki kivel jár?
- Nem is érdekel. Csak úgy kérdeztem.
- Egyébként igen. Ken és én együtt vagyunk. – tudom, hogy szörnyen gyerekes ilyet hazudni, de kíváncsi vagyok valamire.
- Tényleg?
- Igen. Csak nem féltékeny vagy?
- Nem! És ha azt hiszed, hogy érdekelsz, akkor tévedsz!
- Tényleg? Akkor se érdekellek, ha ezt csinálom? – ezzel lábujjhegyre állok és megpuszilom az arcát.
 Mielőtt bármit válaszolhatna, Iris megjelenik és furcsán nézz ránk.
- Tudod Celine, egyedül is haza találok. Ha te inkább… - kezdte volna a barátnőm, de én félbe szakítom.
- Mehetünk! – kirobogok az utcára, magam után húzva Irist. Szándékosan nem nézek hátra.
- Mi volt ez? – kérdezi, amint halló távolságon kívül kerülünk.
- Ha én azt tudnám…
   Iris kicsit bejön hozzánk és beszélgetünk. Miután elmegy, felhívom Rosát és elmesélem neki a történteket. Mivel ő nem nagyon tud hozzá szólni, elmesélek mindent Nina nénikémnek is.
- Tudod mi a véleményem? – kérdezi miután végeztem a mondandómmal.
- Ha tudnám, nem kérnék tőled tanácsot!
- Szerintem a fiú nem is jár azzal a lánnyal.
- A beszélgetésükből nekem is ez jön le… De akkor ez miért kell?
- Valószínűleg, hogy féltékennyé tegyen egy lányt. Szerintem téged!
 Épp mondani akarok erre valamit, amikor egy sms-em érkezik. Castiel az. Küldött egy képet, amin ő és a barátnője van. Alá azt az üzenetet írta: „Tessék! Itt egy összeillő pár fotója.”
 Tudom miért küldte. Azt akarja, hogy én is féltékeny legyek. Végül is kölcsön kenyér visszajár! Bár sejtem, hogy igazából nem járnak, mégis zavar ez a kép. Úgy döntök, hogy folytatom a játékot és ezt válaszolom: „Igazság szerint mi Kennel jobban nézünk ki.”

2. fejezet: Barátnője van?

Másnap, amikor suliba indulnék, csöngetnek az ajtón.
- Kinyitom – szólok Nina nénikémhez.
- Helló Celine! – köszön vidáman az ajtóban álló ismerősöm.
- Helló Ken! Mit keres te itt?
- Gondoltam együtt is mehetnénk.
- Rendben. – ezzel elhagyjuk a lakást és a suli felé megyünk.
 Az iskola udvaron meglátom Castielt. Ő mogorván néz ránk.
- Akkor később még találkozunk. – szól Kentin, aztán átölel, puszit ad az arcomra, majd sarkon fordul és elmegy. Ez meg mi volt? Na, mindegy.
Castiel irányába nézek, de ő szándékosan elfordul. Na és ez mi volt?
  Ma a nap nagy részét Lysanderrel töltöm. Régen nagyon titokzatos volt, de mostanra már sikerült kiismernem őt.
Tanítás után Lys felajánlotta, hogy haza kísér.  Épp az udvaron haladunk át  amikor megláttam Castielt egy lánnyal. Egymás kezét fogva nevetnek valamin, utána ölelkeznek. Elkapom a tekintetem és reménykedem benne, hogy nem árulom el magam Lysander előtt.
- Hű. Boldognak tűntek. – jegyezte meg, amint az utcán sétáltunk.
- Ja. Te tudod ki az a lány? - kérdezem, csak úgy mellékesen. Vagyis, remélem, hogy ez hallatszik a hangomon.
- Polly. Ő nagyon aranyos.
   Kicsit később felhívom Rosalyát és elmesélem neki, azt, amit délután láttam az udvaron.
- Mi? Ezt nem hiszem el… - ezt félhangosan mondja.
- Miért?
- Mert… Nem illenek össze. – hallom Rosa hangján, hogy kamuzik. Vajon miért? Mit akar ezzel?
 Később Nina nénikémmel sütit sütünk és elmesélem neki, részletesen az eddig történtetek.
- Szóval féltékeny vagy?
- Egy kicsit. – tisztába vagyok vele, hogy Nina is tudja, ez csak szépítés.
- Eltervezed csábítani a fiút?
 Egy pillanatig elképzelem, hogy elveszem Castielt Pollytól.
- Nem. Ez nem vallana rám. És különben is azzal kell lennie, akivel boldog. - ezt nem csak úgy mondom. Tényleg így gondolnom.
 A csokis sütik, nagyon finomak lettek. Ezt vacsorázzuk és még maradt annyi, hogy ezt is fogjuk reggelizni.