14. fejezet: Egy romantikus délután

*Sziasztok! Továbbra is kérlek titeket, hogy kommenteljetek vagy pipáljatok, mert szeretném tudni, hogy tetszik-e vagy nem, amit írok. Köszönöm az eddigi hozzászolósokat/pipákat és hogy szánsz rám néhány percet és elolvasod amit irkálok :) Üdv: Klárii*

- MI?- kérdezem döbbenten.
- Egy alku. Ki kell jönnünk egymással!
- Miért kéne?
- Mert összefogunk Gideon ellen.
- Miért? És hogyan?
- Mert Gideon erős ellenfél.
- Te jó ég Lexie!  Nem valami kiesős valóság showban szerepelünk!
- Pedig jó alku lenne. Nem fogok szemétkedni veled és korrepetállak fizikából (a jegyeid alapján rád fér), te meg kideríted, hogy mi Gideon gyenge pontja  Mert, ha valakit közel tud engedni magához, az te vagy.
- Neked elment az eszed! Gideon a bátyám!
- Tudom. Ezt most miért is mondod?
- Mert nem akarok neki rosszat.
- Pedig jól járnál.
- Előbb csináltatok egy tetoválást, minthogy „szövetséget kössek” veled!
- Utolsó lehetőséged. Biztos?
- Biztos! – ezzel lecsapom a telefont.

Egy héttel később:
Castiel szemszöge:

 Hangosan kopognak a bejárati ajtón.
- Megyek már! – kiáltok, miközben a kulcsot keresem.
 Mikor végre megvan, kapkodva kinyitom az ajtót.
- Ja, csak te vagy! – mondom csalódottan.
- Én is örülök, hogy látlak! - szólal meg Lysander.
- Bocsi, de másra számítottam.
- Csak nem Celinet várod?
- De.
- Akkor bemehetek? Mert esik az eső.
- Tényleg? – amint elnézek mellette látom, hogy tényleg. Félre állok az ajtóból.
- Csak, ezért jöttem, mert elhagytam a…
- A jegyzetfüzetedet? – vágok a szavába.
- Nem. Az új dalunk kottáját. Kölcsön kérhetném a tiédet?
- Aha. Hozom, te maradj itt. – ezzel felrohanok az emeltre.
 Miközben, keresgélek kopogást hallok.
- Nyisd már ki!- kiabálok le.
 Végre megtalálom a kottát.
 Lysander és Celine az előszobában beszélgetnek. Nem kicsit eshet az eső, mert a lány szőke haja csuromvíz.
 Oda adom Lysnek a kottát. Megköszöni és elmegy.
 - Ne haragudj, amiért késtem. - szólal meg Cel, amikor már kettesben maradunk.
- Semmi baj. – ezzel átölelem a derekát, ő meg a jobb kezével a nyakamat. A bal keze még mindig gipszben van.
 Lehajolok és megcsókolom. Az ajkai most is puhák és narancsízűek, mint általában.

 A nap nagy részét a tévé előtt töltjük, összebújva. Az eső odakint lassan viharrá alakul át. Először egy focimecset néztünk, amit Celine végig szenvedett.  Most valami fiúbanda sorozatát nézzük, amit én szenvedek végig. De legalább Cel néha felnevet rajta.
- Elmegyek WC-re. – áll fel, amikor vége az egyik résznek.
- Nem kell bejelentened. Sejtetem, hogy nem fel alá akarsz járkálni a házamban.
 Ő elsétál, a telefonom meg egy üzenetet jelez. Lysander az. Válaszolok neki, mire hirtelen egy jó ötletem támad. Berohanok a konyhába. Ketchupot nyomok a nagy konyha késre és lekapcsolom a villanyt.
 Egy perc múlva lépéseket hallok.
- Castiel? Hol vagy? – hallom, ahogy közeledik. Ekkor előugrok a késsel a kezemben.
- Wáááá!
-ÁÁÁÁÁ – nagyot sikít, és egy hatalmasat ugrik hátra.
 Nevetve lerakom a kést a mosogatóba.
- A frászt hoztad rám! – a hangja remeg, az arca falfehér.
- Az volt a cél!
- Ez nem vicces!
- Valójában az. - még mindig nevetve magamhoz ölelem. Érzem, hogy milyen gyorsan ver a szíve.
- Minden rendben? – kérdezem, miközben azon vagyok, hogy abba hagyjam a röhögést.
- Igen. Honnan jött az ötlet?
- A horror háztól.
- Mi?
- Nyílt egy a közelben. Nincs kedved holnap eljönni velem és Lysanderrel?
- Nem is tudom. Kicsit félős vagyok.
- Kicsit?
- Igen egy kicsit!
- Nem egyedül fogunk beküldeni. Mi is veled leszünk.
- Jó. Veletek megyek.
- Meglátod jó lesz. – mondom miközben egy puszit nyomok a homlokára.
- Hiszem, ha látom. – morogja.

 Elég nagy vihar keletkezet. Mindjárt kezd sötétedni. Celine megpróbál összedobni valamit. Elvileg pudingnak készült, de ránézésre fogalmam sincs micsoda. Úgy érzem ő nem egy nagy konyhatündér. Mondjuk az segíthet, hogy nem nagyon hagyom végezni. Csörögni kezd a mobilja. Kimegy telefonálni. Én a pudingnak csúfult masszát tanulmányozom. Azon sem lepődnék meg, ha lélegezne. Vajon, ha megbököm egy villával, megmozdul?
  Pár perc múlva Cel visszatér. Az arca elfehéredett, a kezében a telefont szorongatja. Kétség sem fér hozzá, hogy baj van.
- Mi történt? – kérdezem, miközben automatikusan átkarolom.