*Sziasztok. A horror házas jelenetet idekezdtem nem ijesztőre csinálni de hát ilyen lett. Szerintem nem túl félelmetes, de ha valaki ijesztőnek találja, bocsánat. Én egy laza 12-es karikát raknék rá, de szerintem nem olyan durva. Üdv: Klárii*
20 percen belül megérkezünk. Egy elhagyott ház kertjébe megyünk végig. Vagyis kívülről néz ki elhagyatottnak. Egy férfi áll elénk.
- Segíthetek gyerekek?
- A horror házba jöttünk. – jelenti ki Lysander, határozottan.
- Értem. Készen álltok 30 perc rettegésre?
- Igen! – válaszolok most én. Remélem, nem hallatszik ki a hangomból a bizonytalanság. 30 perc? Nem lesz egy kicsit sok?
Miután megvesszük a jegyeket, egy ajtó előtt kell állnunk és elolvasni valami szabályzatot. Nem szabad felvételét készíteni, a szereplőkhöz hozzá érni, meg a többi szokásos dolog van leírva.
A gyomrom összezsugorodik. Izgulok. Nagyon remélem, hogy nem fogok halálra rémülni.
Egyszer csak kinyílik előttünk az ajtó. A fiúk mennék előre, én meg egy kis habozás után, utánuk.
A szobát, ahová érkeztünk két szóval tudom leírni: fura és ijesztő.
- Sziasztok! – ugrik elő, az ajtó mögül egy férfi művéres kötényben. Természetesen felsikítok, pedig elég nyilvánvaló, hogy ő nyitotta ki az ajtót.
- Jó napot! – köszön Lysander udvariasan.
- Helló. Én vagyok a Pa-pa – a nevét nyújtva mondja.
- Én Castiel vagyok. Ők meg Celine és Lysander.
- Örvendek! Biztos remekül fogjuk érezi magunkat.Vagyis inkább csak én. Innen már nem jöttök ki élve! Egyesével fogtok elhullani! – mondja ijesztő hanghordozással. Oda megy az ajtóhoz és kulcsra zárja, mire egy hatalmasat nyelek.
- Most viszont elkérném a jegyeiteket. – fojtatja tovább „Papa”.
A kezébe is nyomjuk.
- Ebből fogok papírcsákót hajtogatni a sírotokra!
- De szép legyen ám! – mondja Castiel.
- Az lesz! Most pedig menjetek körbe a házamba. Arra kérlek titeket, hogy a családi békét ne zavarjátok meg! – ezzel tovább enged minket. A tovább menetel egy másik ajtón keresztül van.
Lysander megy előre. Castiel látja, hogy nem szívesen mozdulok, ezért megfogja a kezem (a jobbat, mert a bal még mindig gipszben van) és bátorítóan rám mosolyog.
A következő szoba… Egyáltalán ez egy szoba? Sötét van ezért alig láttok valamit.
Egyenesen megyünk. Egy nő hangját halljuk, mire megállunk.
- Menjetek tovább! MENJETEK TOVÁBB! - kiabálja a nő valami rácsot zörgetve. Mintha egy ketrecben lenne. Sem a zörgetést, sem a kiabálást nem hagyja abba.
A bal kezemen a gipsz neki ütődik valaminek. A ketrecnek? Oda nyúlok a jobb kezemmel is. A nő hozzá ér a rácsot fogó kezemhez. Sikítva hátrálok. Castiel nyugtatóan át ölel.
- Ki akarok menni! – mondom és remélem, hogy csak ő hallja.
- Nyugi! – ezzel tovább megyünk.
Egy piros foltos függöny alatt megyünk át. Ez csak festék! Próbálom nyugtatni magamat. Na, nehogy már megijedjek a festéktől!
A magát Papának nevező fickó áll előttünk.
- Ez a konyha! – mondja a maga, baljós hangján.
Csupa művér az egész. Egy kés is van. Szerintem műanyag.
- Szép konyha! – mondom bátorságot tettetve.
- Köszönöm. – válaszol, mintha ez tényleg nagyon szép lenne.
A következő fél óra, úgy nagyjából egybe folyik. A fiúk poénkodnak, néha-néha én is, de leginkább csak sikítok és félek.
Amikor végig megyünk és kiengednek, szinte kifutok a szabadba. Lysanderék röhögve követnek.
- Mi az Cel? Talán nem bírod a horrort? – kérdezi Lysander tetettet aggodalommal.
- Dehogynem! – mondom tetetett felháborodással.
- Tényleg? Akkor eljössz velünk egy másikba is? Ami 70 perces? – szál be a piszkálásomba Castiel is, miközben nyugtatóan megölel. Vajon érzi, hogy még mindig remegek?
- Hogy mennyi? Nincs az a pénz! – közlöm határozottan. A fiúk megint röhögni kezdnek. Könnyű annak, aki bírja az ilyen ijesztő dolgokat.
20 percen belül megérkezünk. Egy elhagyott ház kertjébe megyünk végig. Vagyis kívülről néz ki elhagyatottnak. Egy férfi áll elénk.
- Segíthetek gyerekek?
- A horror házba jöttünk. – jelenti ki Lysander, határozottan.
- Értem. Készen álltok 30 perc rettegésre?
- Igen! – válaszolok most én. Remélem, nem hallatszik ki a hangomból a bizonytalanság. 30 perc? Nem lesz egy kicsit sok?
Miután megvesszük a jegyeket, egy ajtó előtt kell állnunk és elolvasni valami szabályzatot. Nem szabad felvételét készíteni, a szereplőkhöz hozzá érni, meg a többi szokásos dolog van leírva.
A gyomrom összezsugorodik. Izgulok. Nagyon remélem, hogy nem fogok halálra rémülni.
Egyszer csak kinyílik előttünk az ajtó. A fiúk mennék előre, én meg egy kis habozás után, utánuk.
A szobát, ahová érkeztünk két szóval tudom leírni: fura és ijesztő.
- Sziasztok! – ugrik elő, az ajtó mögül egy férfi művéres kötényben. Természetesen felsikítok, pedig elég nyilvánvaló, hogy ő nyitotta ki az ajtót.
- Jó napot! – köszön Lysander udvariasan.
- Helló. Én vagyok a Pa-pa – a nevét nyújtva mondja.
- Én Castiel vagyok. Ők meg Celine és Lysander.
- Örvendek! Biztos remekül fogjuk érezi magunkat.Vagyis inkább csak én. Innen már nem jöttök ki élve! Egyesével fogtok elhullani! – mondja ijesztő hanghordozással. Oda megy az ajtóhoz és kulcsra zárja, mire egy hatalmasat nyelek.
- Most viszont elkérném a jegyeiteket. – fojtatja tovább „Papa”.
A kezébe is nyomjuk.
- Ebből fogok papírcsákót hajtogatni a sírotokra!
- De szép legyen ám! – mondja Castiel.
- Az lesz! Most pedig menjetek körbe a házamba. Arra kérlek titeket, hogy a családi békét ne zavarjátok meg! – ezzel tovább enged minket. A tovább menetel egy másik ajtón keresztül van.
Lysander megy előre. Castiel látja, hogy nem szívesen mozdulok, ezért megfogja a kezem (a jobbat, mert a bal még mindig gipszben van) és bátorítóan rám mosolyog.
A következő szoba… Egyáltalán ez egy szoba? Sötét van ezért alig láttok valamit.
Egyenesen megyünk. Egy nő hangját halljuk, mire megállunk.
- Menjetek tovább! MENJETEK TOVÁBB! - kiabálja a nő valami rácsot zörgetve. Mintha egy ketrecben lenne. Sem a zörgetést, sem a kiabálást nem hagyja abba.
A bal kezemen a gipsz neki ütődik valaminek. A ketrecnek? Oda nyúlok a jobb kezemmel is. A nő hozzá ér a rácsot fogó kezemhez. Sikítva hátrálok. Castiel nyugtatóan át ölel.
- Ki akarok menni! – mondom és remélem, hogy csak ő hallja.
- Nyugi! – ezzel tovább megyünk.
Egy piros foltos függöny alatt megyünk át. Ez csak festék! Próbálom nyugtatni magamat. Na, nehogy már megijedjek a festéktől!
A magát Papának nevező fickó áll előttünk.
- Ez a konyha! – mondja a maga, baljós hangján.
Csupa művér az egész. Egy kés is van. Szerintem műanyag.
- Szép konyha! – mondom bátorságot tettetve.
- Köszönöm. – válaszol, mintha ez tényleg nagyon szép lenne.
A következő fél óra, úgy nagyjából egybe folyik. A fiúk poénkodnak, néha-néha én is, de leginkább csak sikítok és félek.
Amikor végig megyünk és kiengednek, szinte kifutok a szabadba. Lysanderék röhögve követnek.
- Mi az Cel? Talán nem bírod a horrort? – kérdezi Lysander tetettet aggodalommal.
- Dehogynem! – mondom tetetett felháborodással.
- Tényleg? Akkor eljössz velünk egy másikba is? Ami 70 perces? – szál be a piszkálásomba Castiel is, miközben nyugtatóan megölel. Vajon érzi, hogy még mindig remegek?
- Hogy mennyi? Nincs az a pénz! – közlöm határozottan. A fiúk megint röhögni kezdnek. Könnyű annak, aki bírja az ilyen ijesztő dolgokat.
Amikor már otthon vagyok, Rosalya átjön.
- Milyen volt? – kérdezi a szőnyegen ülve.
- Egész jó. – füllentek
- Be voltál tojva, igaz?
- Igen… - vallom be szégyenkezve.
- Sejtettem. De ne aggódj, én is így lennék.
- Milyen volt a napod ed…- kezdeném témaváltás céljából, de ebben a pillanatba Gideon beront a szobámba. A sarkába ott van Lexie, aki valószínűleg csak azt reméli, hátha összeveszünk a tesómmal.
- Mi van már megint? – kérdezem idegesen.
- Semmi. Csak hallottam, hogy valaki van nálad.
- Ez kész! És te le akartad ellenőrzi?
- Igen.
- Akkor megnyugodhatsz, mert Rosa az, a legjobb barátnőm. Vagy talán ellene is van kifogásod? Lehet, hogy nem jó társaság nekem?
- Egyelőre azzal barátkozol, akivel akarsz.
- Ezt most komolyan mondod? NEM KÉRTEM ENGEDÉLYT - most már ordibálok. Nem az apám! Nem mondhatja meg nekem, hogy mit csináljak és kivel barátkozzak.
- MÉG TE CSAK EGY GYEREK VAGY, IGENIS ENGEDÉLYT KELL KÉRNED!! – kiabál ő is. Háta mögött az unokatestvérem épp a mosolygást próbálja visszafojtani.
- Na, jó én elmentem. Léci ne nyírjátok ki egymást! Még hívlak Cel. – ezzel Rosa elviharzik.
Végül Nina nénikénk nyugtat le minket.
Egyedül az ágyamon gondolkodok. Végül egy fura döntésre jutok. Még jobban fel fogom bosszantani a bátyámat! Mivel tudnám?
Lexievel való telefonbeszélgetésünk visszahangzik a fejembe. „Előbb csináltatok egy tetoválást, minthogy „szövetséget kössek” veled” Ez az!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése