15. fejezet: A vihar miatt...

*Sziasztok ebbe és a következő fejezetbe vannak jelenetek amik igaz történeten alapulnak (Nora és Celine beszélgetése, a horror házas rész) ugye Nóri?
 Ez egy kicsit hosszabb lett mint terveztem, de remélem tetszik :) üdv: Klárii*

- Nina hívott. Azt mondta, hogy nem tud értem jönni... A villámok között meg ne induljak el… Szóval… - dadogok szerencsétlenül. Castiel nevetni kezd.
-  Ebbe a viharban tényleg nem kéne sétálgatnod. Persze, hogy nálam alhatsz. – válaszol a fel nem tett kérdésemre.
   Mivel nincs jobb dolgom, visszatérek a pudingomhoz. Nem értem, hogy Castielnek mi baja vele. Ez ehető. Legalábbis szerintem, mert megkóstolni nem merem.
 Megmondom őszintén, hogy egy kicsit félek itt aludni. Ráadásul a barátom szülei sincsenek otthon… Na jó, a bolhából csinálok elefántok. Csak nyugalom!
- Megkóstolod? – kérdezem a tál felé bökve.
- Kösz, de inkább kihagyom. Nem szeretnék fiatalon meghalni.
- Ha-ha. – ezzel óvatoson a számba veszek belőle egy kicsit. Mit rontottam el?! Ez borzalmas! Egyszerre édes, savanyú és sós. Nagy nehezen lenyelem.
- Látva az arckifejezésed, jól teszem, hogy nem kóstolom meg. – mondja egy idegesítően aranyos mosoly kíséretében.
- Pedig egész jó!
- Persze! Nem tudsz hazudni Cel.
- Tudom. - sóhajtva félretolom az alkotmányom.
 Ekkor csörögni kezd a mobilom. Meglepve pillantok a kijelzőre. Nora az. A kórházban megismert lány.
- Szia. - köszönök vidáman.
- Szia Celine! Csak azért hívlak, mert kölcsön adtad azt a krimit. Kiolvastam.
 - Hogy tetszett?
- Nagyon jó volt! Igazad volt, tényleg nagyon ügyesen ír az író. Szóval, mikor adhatom vissza a könyvet?
- Nem is tudom. Valamikor a jövő héten?
- Rendben. Majd még hívlak. Egyébként hogy vagytok… Akarom mondani vagy.
- Kösz, én és Celine jól vagyunk. És ti hogy vagytok Norával? – kérdezem vigyorogva.
- Köszi, jól. Most Nora épp iszok.
- Az jó. Celine meg épp tanul. Hihetetlenül stréber az a gyerek. Még jó, hogy én nem vagyok az! – a vonal túlsó végén, az új barátnőm próbálja visszafojtani a röhögést. Castiel meg értetlenül néz rám. Ez tényleg egy nagyon értelmes beszélgetés.
- Igen, még jó. Te teljesen normális vagy. Bár Celine egy kicsit idegesítő lány.
- Szerintem is. De ezt pont hallotta és dühös rád. Egyébként te is normális vagy, de Nora idegesítő.
- Ezt most Nora hallotta. Azt üzeni, hogy öri-hari! – azt nyávogó hangon mondja. Alig bírom abba hagyni a nevetést. Csak mi vagyunk képesek többes számba beszélni saját magunkról.
- Akkor öri-hari. - mondom én is nyávogva.
- Négyünk közül, egyikünk sem normális!
- Hát nem. Viszont most letesszük. Szia Nora. Üdvözlöm Norát.
- Szia Celine. Üdvözöljük Celinet. – ezzel leteszi.

 Lezuhanyozok és Castiel ad egy nadrágot és egy pólót. A tükör előtt állok és röhögök magamon. Mondanom sem kell, hogy milyen idiótán festék a ruhákba, amibe majdnem kétszer beleférek.
 Vacsorára müzlit eszünk, tekintve, hogy egyikünkből se nagyon lesz szakács. És most szépítettem.
   A kanapén alszok. A hajamat szétterítem a párnán, nehogy elaludjam valahol.
 Már éjfél is elmúlt, de nem tudok elaludni. Zavarnak a villámok és a dörgések. Arról nem is beszélve, hogy idegen környezetben vagyok. Aludjál már Celine! Nem vagy kislány! Nem kell félned a viharban!
Hiába parancsolok magamra, akkor sem megy. Ebben a pillanatban egy villám becsap, valahová nem messze. A fénye bevilágítja az egész nappalit. Hangosan felsikítok. Az ablakhoz rohanok. A villám az egyik fába csapódott be, ami az utcán áll.
Castiel szobája felé veszem az irányt. Ciki vagy sem, akkor is félek.
Meglepetésemre ő is ébren van.
- Felkeltem a sikításodra. Valami baj van? – kérdezi aggódva.
- Nem. Csak egy villám…
- Félsz a viharban?- még a sötétben is látom, hogy mosolyog.
- Nem! Illetve egy kicsit.
- Értem. – ezzel arrébb csúszik az ágyán. Bebújok mellé, ő meg átkarol.
- Jó éjt Celine! – mondja, miközben egy puszit ad a homlokomra.
- Jó éjt! – közben lehunyom a szemem. Furcsa, hogy milyen hamar sikerül elaludnom.

 Isteni érzés Castiel karjaiban kelni. Miután megreggelezünk, haza indulok átöltözni, utána meg elmegyünk a horror házba.
 Haza érve Nina már vár rám.
- Miden rendben? – kérdezi, miközben gyanúsan méreget.
- Persze! Elmegyek Lysanderrékel valahová. – jelentem ki, miközben a szobámba robogok.
Gyorsan átöltözök, valami tiszta ruhába. Utána alaposan kifésülöm a hajam és végül halványan sminkelek. Mikor végzek Gideon kopogás nélkül beront.
- Mi van? – kérdezem mogorván.
- Hogyhogy mi van? Miért nem aludtál itthon? Hol voltál?
- Semmi közöd hozzá!
- De igen van! A bátyád vagyok.
- Ez nem jelent semmit. Nina felügyelete alatt vagyok és ő tudja, hogy hol voltam.
- Ugye nem annál a srácnál, voltál, aki a kórházban is meglátogatott?
- Nincs hozzá semmi közöd! – most már felemelem a hangom.
- De igen van! Ő nem hozzád való! – Gideon is kiabál.
- De hát nem is ismered! Még a nevét sem tudod! Különben sem te  döntöd el, hogy kivel járjak.
- Igazából de! Idősebb vagyok nálad, szóval én döntök! - erre belőlem kitört a nevetés.
- Ezt nem mondod komolyan! Esetleg a barátaimat nem akarod leellenőrizni?
 Látom, hogy a kezeit ökölbe szorítja. Nem félek tőle. Nem fog megütni. Tudom, hogy valamilyen szinten szeret engem, még ha nem is nagyon mutatja ki.
- Én csak vigyázni akarod rád! Nem akarom, hogy fájdalmat okozzon neked. – mondja, most már valamivel halkabban.
- Köszi, de én is tudok vigyázni saját magamra.
 -Rendben, de ne hozzám gyere sírni, ha összetöri a szíved.
- Erre nem fog sor kerülni! – ezzel elviharzok mellette. Igen, kimenekülök a saját szobámból. Na, mindegy.
Nina gépén nettezek egy kicsit, miközben Rosalyával dumálok telefonon.
 Mikor végezzek, Ninával beszélgetek.
- Gideon meddig marad? – kérdezem semleges hangon.
- A szüleitekkel azt beszéltem meg, hogy addig marad, ameddig akar. Ha már egy félévet mulaszt az egyetem akkor itt is pihenhet.
- Értem.
 Kicsit később csöngetnek. Castiel és Lysander az.
- Na, indulhatunk a horror házba? – kérdezi vigyorogva az utóbbi.
- Persze. – mondom viszonozva a vigyort.