8. fejezet: A szörny lecsap

Sziasztok! Én személy szerint szeretem ezt a részt. Bevallom hosszabbra sikerült, mint terveztem, de azért remélem tetszik :) Köszönöm mindenkinek aki olvass :) Üdv: Klárii

A szobám mellett lévő vendégszobába Lexie már be is pakolt.  Nagy örömömre ezerrel bömböltet valami nyávogós zenét. Gyorsan átrohanok hozzá és gondolkodás nélkül benyitok.
- Mit keres te itt? – kérdezi gorombán, amint kikapcsolja a hangfalat.
- Szólni akarok, hogy túl hangos a „zenéd”
- Óh, igen? – ezzel benyomja a hangfalat és mellé direkt hamisan kezd énekelni. Az első gondolatom, hogy hozzá vágok valamit. Végül veszek egy mély levegőt és leviharzok a konyhába. Sajnos nincs szerencsém, mert követ, miközben még hangosabban énekel.
- Nem csak te vagy képes erre! – próbálom túl kiabálni, miközben felrohanok a szobámba. Bekapcsolom a hifitornyom és azon gondolkodok, hogy melyik számot utálja a legjobban a kuzinom. Végül egy Korn számot választok. Maxra veszem a hangerőt és elkezdem üvölteni a szövegét. Valószínűleg tőlünk zeng az egész környék.
 5 perc múlva csöngetnek. A zenét leállítva lerobogok a bejárathoz.
- Nathaniel? Mit keresel te itt? – nézek értetlenül az ajtóban álló osztálytársamra.
- Helló Celine! Te itt laksz? Én 5 házzal arrább. Azért jöttem, mert nagyon hangos ez a zaj.
- Oda is elhallatszik?
- Igen. Az összes szomszéd panaszkodik.
- Igen Celine! Én is mondtam, hogy hagyd abba! – áll mögém a szörny.
-  Na, nem! Te is ugyan annyira benne voltál, mint én! - nem nagyon törődik a felháborodássommal. Helyette félre lök és kezet nyújt Nathanielnek.
- Szia. Én Lexie vagyok, Celine unokatestvére.
- Szia. Én Nathaniel vagyok, Celine osztálytársa.
 Lexie elkezd flörtölni vele, mire Nathaniel hihetetlenül gyorsan lelépet.

 Este, amikor Nina haza jön, egyből lerohamozom.
- Miért nem mondtad, hogy Lexie is ide jön?
- Helló Celine! Igen jó napom volt, kösz a kérdést. És neked?
- Nekem nem! Miért nem szóltál, hogy ő is ide költözik?
- Még csak pár napja egyeztem bele. Gondolta, addig ne idegeskedj miatta.
- Mert sokkal jobb, ha csak hirtelen meglátom a lépcsőn! – ezt a kelleténél hangosabban sikerül mondanom.
- Ne velem kiabálj! Tudom, hogy nem kedveld őt, de most együtt fogtok élni, akár tetszik akár nem!
- Nina nénikém! – jön le boldogan az emlegetett szamár.
- Lexie! – ezzel megölelik egymást.
 Ez engem nem nagyon érdekel, szóval inkább lefekszek aludni.

 Másnap reggel szokás szerint Ken értem jön. Vagyis értünk…
- Szia. Én Lexie vagyok, Celine unokatestvére. – nyújtotta a kezét.
- Szia. Kentin. - ő nem fog vele kezet. Kennek és Rosának már meséltem az unokatestvéremről, akit utálok.
 Hárman csöndben gyalogolunk suli felé.
 Amint beérünk a terembe, levettem magam a székemre. Lysander mellém ül.
- Helló Cel.
- Helló Lys.
- Ne hívj így!
- Akkor te se!
- Megegyeztünk. Kérhetek tőled egy szívességet?
- Milyen szívességet?
- Tudod, itt nem messze van az „Arany Bálna étterem”.
- Ja, igen. Az a puccos, drága hely. De, hogy jön ez ide?
-  Ma estére hívtak fellépni. Megmondták, hogy melyik számot kérik. Én le tudom zongorázni, de inkább egy lágy női hangnak kéne énekelnie. Itt jössz a képbe te.
- Azt akarod, hogy én énekeljek?
- Igen. Tudom, hogy jó hangod van. És persze nem ingyen lépünk fel. Kérlek Celine!
- Hát jó. Bene vagyok. – mondom egy sóhaj kíséretébe.
- Köszi. Szuper vagy!
- Hát, persze, hogy szuper vagyok!
- És persze szerény is vagy.
- Naná, hogy szerény vagyok!
 Ezt a rendkívül fontos beszélgetést a csengő szakítja félbe.
    A nap további részébe semmi különös nem történik. Suli után Lysanderrel állunk az udvaron.
- Akár melyik számot kell énekelnem? – kérdezem izgatottan.
- Emeli Sande: Read all about it.
- Oké, azt ismerem.
 Ekkor meg látom Lexiet, ahogy Amberékel beszélget. Remek… Remélem, nagyon jó barátok lesznek és együtt ahol csak tudnak, kitolnak velem…
 Mikor a kuziom meglát minket, elköszön Amberéktől és felénk jön.  Én Lysander felé fordulok.
- Léci, kísérj haza! Nem akarok vele kettesbe menni, mert a végén még bajom esik.
- Rendben. De miért ártana neked?
- Mert ő ilyen. Nem egyszer lökött már el, tette tönkre a cuccaimat és az önbecslésemet.
    Miután bemutatkoztak egymásnak, el is indultunk. Az út alatt egy szót sem szóltunk.
- Akkor köszi, hogy haza kísértél. – szólalok meg, amikor a házunkhoz érünk.
- Szívesen. Hatra itt vagyok érted.

 Nina nem dolgozik, úgy hogy egyből elújságoltam neki, az esti programom.
- Ez csodás Cel! Biztosan remek leszel!
- Remélem. Most megyek gyakorolni.
 A szobámba rohannék de Lexie megállít.
- Te csak fiúkkal barátkozol? Mert az összes barátod, akit eddig ismerek, mid fiú. Lány barátaid nincsenek?
- Ha ennyire tudni szeretnéd, vannak! Van két barátnőm. – mondom, Rosára és Irisre gondolva.  Ezzel végre felrohanok a szobámba.
Egész délután a dalt gyakorlom. Mikor úgy érzem, hogy menni fog, felhívom Rosát. Már a suliba elmondtam, hogy énekelni fogok. Most csak a semmiről fecsegünk egy kicsit.  Fél hatkor Nina beállít a szobámba.
- Ezt vedd fel! – ledob egy ruhát és egy cipőt az ágyamra.
- Köszönöm.
  A ruha szürke, pántos ujjú, a térdemig ér és van egy kék selyem öv a derekára kötve. A cipő szintén szürke és magas sarkú.  Egy elegáns kontyba fogom a szőke hajam és halvány sminket teszek fel, ami kiemeli a kék szemem. Inkább hasonlítok egy porcelánbabára, mint önmagamra, de most az egyszer nem számít.  Mikor végzek, csöngetnek.  Le akarok rohanni, de Lexie ismét utamat állja.
- El fogod rontani. Nem könnyű dal, és neked nem fog menni. Be fogsz sülni mindenki előtt! Mellesleg, ne hidd, hogy csinos vagy, mert ez nem igaz!
- Nem érdekel, mit mondasz! – ezzel tovább megyek.
Mi van, ha igaza van? Nem! Csak el akar bizonytalanítani!
 Lysander áll a bejárati ajtónál.
- Nagyon szép vagy Celine! – dicsér meg köszönés képen.
- Köszi. De te sem panaszkodhatsz!- tényleg így van. Nagyon jól áll neki az öltöny.
   20 percen belül az étterembe érünk.
 Pár perc múlva minket szólítanak a színpadra. Mielőtt kimegyünk, elkapom a karját.
- Mi van, ha el fogom rontani? – kérdezem kétségbeesetten.
- Nem fogod! Menni fog! Különben is ott leszek veled.
 Végül bólintok és elfoglaljuk a helyünket. Lysander a zongora elé ül, én meg a mikrofon elé állok. Az előbb említett személy rákezd a dalra. Amikor eljön, az ideje énekelni kezdek:
- You’ve got the words to change a nation but you’re biting your tongue… - és így tovább. 4 vagy 5 percig más sem hallatszik csak Lysander zongorázása és az én énekem. A végén tapsvihar közepette meghajolunk és lemegyünk a színpadról.
 A tulajdonos megdicsér minket, aztán oda adja fizetségünket. Lysander hazáig kísér, és közben agyon dicsérjük egymás teljesítményét.
    Mikor beérek a szobámba, át akarok öltözni, de találok egy cetlit az ágyamon:

                            Amint haza értél gyere át a szobámba. Puszy: Lex.

 Fogalmam sincs, mit akarhat és nem sok kedvem van megtudni, de azért átmegyek.  Gondolkodás nélkül benyitok. Azt kívánnom bár ne tettem volna! A látványtól levegőt sem tudok venni. Lexiet és Castielt látom… ahogy csókolóznak.