13. fejezet: Alakul a család

* Sziasztok! Több mint 1500 oldalmegjelenítés. Köszönöm. Imádlak titeket. :) Szívesen olvasok kommenteket és nézegetek pipákat ;) Üdv: Klárii*

- Ja, hogy ő Gideon! Sosem mondtad, hogy a bátyád így beszél veled. – fordul felém Castiel.
- Csak ha rossz napja van rajtam vezeti le a feszültséget. Általában úgy beszél velem, mintha csak egy púp lennék a hátán. – ez tényleg így van.
- Valószínűleg megzavartam valamit, de beszélhetnék négyszemközt a húgommal? –kérdezi Gideon miközben szúrósan néz a barátomra.
- Nem! Én nem fogok közbe szólni, mond csak amit akarsz. – válaszol, miközben még mindig a kezemet fogja.
- Menj a…- kezdi a bátyám és kulturáltan egy olyan szóval fejezi be, ami rímel arra, hogy azta.
- Nem lehetne, hogy elmond az ittléted okát? –szólók közbe hadarva, mielőtt még tényleg összeverekednek.
- Amint meghallottuk, hogy baleseted volt, anyuék azonnal itt akartak lenni veled, de én mondtam nekik, hogy a munka miatta nem jöhetnek el csak úgy, szóval megígértem, hogy én jövök ide. Egyébként akkor is összetörheted volna magad, amikor nincs annyi programom… Most, hogy én válaszoltam te jössz. Ki ez a majom, aki még mindig a kezedet fogja?
- Az, aki behúzz neked egyet, ha még egy rossz szót is szólsz!– válaszol Castiel, ingerülten.
 Ezúttal Nora szól közbe:
- Csillapodjatok fiúk! Egy kórteremben vagyunk, nem a ringben.
A fiúk csöndben, de ellenségesen méregetik egymást. Az egyetlen testvérem és az egyetlen szerelmem nem lesznek túl jóban… Na, mindegy.

A nap kezd lenyugodni. Már mindenki, aki ma meglátogatott rég elment. Rosa, Lysander és Kentin is bejött. Most csak Norával kettesben vagyunk.
- Egyébként te hogy törted a lábad? – kérdezem kíváncsian.
- Véletlenül belerúgtam egy téglába.
- Hogy csináltad?
- Ne is kérdezd…
 Tudomásul véve, inkább nem mondok semmit. Az ablakon nézek kifelé.
- Olyan szép a tavasz. – sóhajtok.
- Aha. De igazából most ősz van.
Gratulálok Celine! Csak te tudsz ekkorát tévedni!
 Ekkor belép valaki a kórterembe. Azt hiszem a nénikém, de nem.
- Szia Celine! – köszön, az ő kedves hangján
- Szia Nathaniel.
- Hogy vagy?
- Voltam már jobban is. 
- Nem hiszem el, hogy a húgom lelökött a lépcsőről! Most túl messzire ment!
- Nem Amber volt. Én estem le. Ott voltak ők is, de nem löktek.
- Tényleg?
- Miért hazudnék ilyet?
 Nathaniel észreveszi az ideiglenes lakótársamat. Jól nevelt fiú létére bemutatkozik neki.
- Helló. Nathaniel vagyok.
- Helló. Az én nevem Nora.
 Az egymásra bazsalygásukat Nina zavarja meg, aki mint egy örült beront hozzám. Szorosan megölel.
- Ne haragudj, Cel drágám, hogy ilyen későn jövök, de kettős könyvelést kellet végeznem.
- Semmi baj nincs Nins nénikém.

 Amikor este vacsorázunk már mindenki elment (Norához is benézett az anyukája, de már ő sincs itt).
 Mivel Nina behozta a mobilom, Castielel SMS-ezek.
- Ki az? – kérdezi Nora, amint hangosan felnevetek valamin.
- Castiel.
- Szép dolog a szerelem. – jegyzi meg viccesen. – Egyébként akartam mondani, hogy össze illetek. Meg azt is, hogy a bátyád hasonlít rád.  Ja és még kérni akartam valamit.
- Mit?
- Mesélsz nekem Nathanielről?
- Á, szóval szimpatikus!
- Nem néz ki rosszul és kedvesnek tűnik.
 Épp neki látnék a beszédemnek Nathanielről, amikor megcsörren a telóm.
- Háló? – szólók bele.
- Celine! Én vagyok az!
- Lexie? 
- Igen. Nem csevegni hívtalak. Tudom, hogy holnap fog kihallgatni a rendőrség. Téged ismerve az igazat fogod mondani szóval minket szabadon engednek. Nem is ez a lényeg. Hallottam, hogy Gideon is hozzánk költözik egy időre... Őt még nálad is kevésbe kedvelem. Azt ajánlom mi ketten, kössünk egy alkut. Mondhatnám úgy is, hogy lépjünk szövetségre. Gideon ellen.