5. fejezet: Egy csók?

Másnap reggel egy kicsit lejjebb ment a lázam. Nina nénikém dolgozik, szóval a nap nagy részében egyedül vagyok. Mivel nincs jobb dolgom, olvasok egy jó krimit. Már majdnem a 300. oldalnál tartok, amikor valaki csönget az ajtón. Nagy nehezen kikászálódók az ágyamból és az ajtóhoz csoszogok. Rosalya az.
- Szia. Jobban vagy?
- Egy kicsit. Már várom, hogy meggyógyuljak. Szörnyen unom Nina teáit és leveseit. Inkább bevállalok 3 felelést egymás után.
- Hoztam neked hamburgert és Colát!
- Te vagy a megmentőm Rosa!
 Az ágyamon ülve eszünk és beszélgetünk. Látszik, hogy még lázas vagyok, mert máskor egy ekkora hamburgert simán benyomok. Most meg a felét is épphogy meg tudom enni. 

- Egyébként tegnap is eljöttem, csak a nénikéd azt mondta, Castiel nálad van szólva úgy döntöttem nem zavarok. Meddig maradt? – kérdezi, csak úgy mellékesen.
- Nagyjából 2 órát. Tök jól elvoltunk.
- Értem. És történt valami érdekes is?
- Nem nagyon. Terveztem elmondani, hogy rájöttem arra, hogy ő meg Polly nem járnak, csak valahogy ezt még se mondhattam. Még mindig nem egészen értem a dolgot.
- Szóval inkább fojtattátok a játékotokat és ment ez „Az én kapcsolatom jobb” dolog.  Szerintem már érettebbeknek kéne lennetek ennél.
- De mi még nem vagyunk. – vigyorgok, miközben megiszom a colám maradékát. Olyan jó végre, valami olyasmit vedelni, ami iható is.
 Pár perc múlva, valaki másra terelődik a téma.
- És ha Kentin megint randira hív, tovább hiteted vele, hogy rábeszélhet, vagy végre nemet mondasz? – kérdezi Rosa
- Nem tudom. Nem szeretném megbántani Kent.
-  Ez így nem lesz jó. Nem kell elküldened a fenébe, de azért mégis nemet kell neki mondanod! Egyébként meg, hogy lehet, az hogy te vagy az egyetlen, aki szólíthatja, őt Kennek?
- Hidd el tőlem is elvárja, hogy Kentinnek szólítsam. Néha szoktam is.
- Ez jellemző rád! Ha most megkérnélek, hogy csak Rosalyának szólíts, te azért is mindig Rosát mondanál, ugye?
-  Igen. – nevetek.

Mikor Nina hazajön, Rosa már elment. A nénikém újabb adag levest és teát tuszkol belém.
 Épp, hogy elszundítok, amikor kopogást hallok a szobám ajtaján.
- Gyere be! – kiáltom álmos hangon.
- Szia. Csak nem felébresztettelek? – Castiel az.
- De.
- Bocs. Ha már felkeltél, akkor maradhatok is.  - ezzel ledobja magát a székemre.
Érzem rajta, hogy valami zavarja. Pár perc múlva el is mondja.
- Celine figyelj! Ma láttam... Vagyis inkább mutatom. – az ágyam szélére ül, előveszi a telefonját és megmutat egy képet. A foton Ken egy lánnyal csókolózik.  A szemem elkerekedik a döbbenettől. Szóval, már nem kell azon agyalnom, hogy ne bántsam meg! Castiel aggódva néz rám. Azt hiszi, hogy Kentin megcsal. Nem bírom ki és nevetni kezdek.
- Szóval nem is vagytok együtt. – gyorsabban eset le neki, mint ahogy gondoltam.
- Pont, úgy ahogy te meg Polly se.
- Akkor…
- Akkor?
 Válasz helyet közelebb hajol, nekem meg mintha szárnyasok repkednének a gyomromba. Talán apró tyúkok.  Az ajkaink épp, összeérnek. És persze, hogy ezt a pillanatot kellet választani valakinek, hogy benyisson!
Gyorsan szétugrunk. Nina néz ránk rosszallóan.
- Szerintem Celine, még túl beteg ehhez. - jelenti ki szárazon.
- Ez lehetséges! Nekem meg mennem kell. Majd beszélünk. – ezzel Castiel feláll és lazán kisétál. Dühösen nézzek a nénikémre. Nem bírt volna, egy perccel később jönni?
    Valahogy van egy olyan érzésem, hogy ez a dolog köztem és Castiel között nem lesz sima ügy.