4. fejezet: Betegség

Egész este csak forgolódok. Fáj a fejem és iszonyatosan izzadok. Reggel Nina nénikém megállapítja, hogy forró a homlokom. Megmérjük a lázam.
- Hát Cel… 38 fokos.
- Szóval orvoshoz megyek?
- Nem. Nem bízok az orvosokban. Házi készítésű levesekkel és teákkal foglak meggyógyítani.  – jaj, ne! Pontosan tudom, hogy milyenek Nina házi készítésű gyógy főzetei! Remek...
- Nem lehetne, hogy most kivételesen orvoshoz forduljak? – próbálkozok, de tudom, úgy se enged.
- Ha pár napon belül nem gyógyulsz, akkor elmegyünk a dokihoz. De én garantálom, hogy hétvégére kutya bajod sem lesz. El is készítem az egyik teát! – ezzel kimegy.
 Pár perc múlva, amikor visszajön egy bögre „iható” löttyöt hozz magával.
- Ezt nem iszom meg! – jelentem ki határozottan.
- Ez biztos? – ezzel a kezembe nyom egy kis tükröt. Egyszerre vagyok sápadt és piros. Ez így érdekes… Ezen valahogy muszáj változtatni. Végül is, ha lenyelem a főzetet, biztos, hogy zöld leszek…
 Nagy nehezen elkortyolgatom. És igen, néha öklendeznékem támad tőle.
A nap nagy részében Ninával sorozatokat nézünk. A „Született feleségek” 3. évadánál tartunk, amikor valaki csönget.
- Majd én kinyitom! – jelenti ki, miközben feltápászkodik. Ezt úgy mondja mintha elvárná, hogy lázasan szaladgáljak az ajtóhoz. Na, mindegy.
 Ken lép be, a szobámba.
- Szia Celine. Jobban vagy?
- Nem nagyon.
- Akkor én hoztam neked valamit, amitől még rosszabbul leszel.
- Házi?
- Az. Nathaniel írta neked össze, és azt üzeni, hogy jobbulást.
- Köszönöm.
 Pár percig néma csönd aztán megszólal:
- Miért is Castieltől kell, megtudom, hogy mi járunk?
 A másik irányba kezdek el bámulni és sebesen gondolkodok valami ésszerű magyarázat után. De nem jut eszembe semmi.
- Sajnálom. Ezzel valószínűleg kellemetlen helyzetbe hoztalak. Nem akartam… Csak ő meg kérdezte, hogy te meg én járunk-e, valamiért kíváncsi voltam vajon féltékeny-e, ezért igennel válaszoltam.
- Semmi baj. Egyébként én is eljátszottam, hogy járunk, de csak miattad. Gondoltam, nem véletlenül mondasz ilyet. Amúgy meg, féltékeny lett?
 Mielőtt válaszolhatnék, benyitnak az ajtón. Emlegetett szamár! Castiel és a barátnője az.
- Zavarunk?  - kérdezi Polly zavartan. A „barátja” meg goromba tekintettel néz ránk.
- Nem. Én már úgy is menni készültem. Helló Cel. Jobbulást! – ezzel Ken egy puszit ad az arcomra és elmegy.
- Az én nevem Polly. Tudom, hogy nem ismerjük még egymást, de azért jobbulást akartam kívánni. Nekem dolgom van, csak el akartam kísérni Cast. – ezzel megpuszilja őt, aztán elköszön és elmegy. Kettesbe maradunk Castiellel.
- Csak nem Született feleségeket nézel? – kérdezi, amint Nina laptopjára néz.
- Valamit nézni kell, ha már fel sem kelhetek.
- Talán valami értelmesebbet is találhatnál.
- Én ezt néztem. Ne szólj be! – ezt direkt nyávogósan mondom. Erre nevetni kezd.
- Te még lázasan is bolond vagy! – ezen felkuncogok.
- Meddig maradsz?
- Ameddig akarod.
 Szóval egy érdekes délutánom lesz. Nem mintha bánnám. Talán még ma bátorságot veszek és elmondom, hogy tudom milyen igazából a „kapcsolata”. Persze ez még nem biztos. De lehet.