2. kötet, 20. fejezet: A család és az orvosok fontossága

*Sziasztok! Köszönöm mindenkitől, hogy türelmesen várakoztatok. Most már itt vagyok egy szokásosnál is hosszabb résszel. Mint láthatjátok megváltozott a blogom külseje. És a címben is tettem egy kis változtatást. *

Másfél héttel később:
Ma reggel ismét rám tör a szokásos rosszul lét. Lassan már meg is szokom.
Napsütéses szombat délelőttre ébredek. Ahhoz képest, hogy tél közepe van, itt Ausztráliában nincs annyira nagy fagy.
Gyorsan felöltözöm majd lerohanok a konyhába bekapni pár falatot.
- Celine? Miért vagy ébren ilyen korán? Hiszen hétvége van. – ül le mellém anyu.
- Reggeli csajos programot tervezzük Mirrin-nel. – hazudok, némi bűntudattal.
- Lexiet nem viszed magaddal?
- Ma nem, mivel neki amúgy is randija van. – ez csak részben lódítás. Tényleg van ma randija.  Felajánlotta, hogy lemondja és elkísér engem, oda ahova menni készülök, de ragaszkodtam hozzá, hogy ezt most egyedül kell megcsinálnom.
- Rendben, értem. Kicsim, összevesztél Castielel?
Őszintén? Igazából nem veszekedtünk. A szülinapom óta nem is beszélünk. Nem válaszolok a hívásaira, SMS-eire, e-mailjeire.  Így nekem se könnyű, de muszáj. Az ő érdekében.
- Nem. Köztünk minden rendben. Miért kérdezed? – mondom inkább ezt az újabb hazugságot.

- Mostanában olyan más vagy. Mintha nem lennél teljesen boldog. Biztosan minden rendben? – anyu szeretetteljesen néz rám, mitől nekem gombócok nőnek a torkomban.
Itt az alkalom. El kell neki mondanom, hogy gyermeket várok. 
Kinyitom a számat. Majd becsukom.  Nem tudom kimondani. Képtelen vagyok rá.  Anyu persze nem hülye. Ráadásul ismeri a lányát. Biztosan levágta, hogy baj van.
- Celine, drága kislányom! Én nagyon szeretlek téged, és mindig itt leszek neked hogy ha valami problémád van. Nekem bármit elmondhatsz.
- Köszönöm anyu, ez sokat jelent. Most viszont sietek, mert nem akarom meg várakoztatni Mirrint. Szia!- egy gyors  puszit nyomok az arcára majd elindulok.
Természetesen semmilyen találkozott nem beszéltem meg Mirrin-nel. Helyette van időpontom egy szülész-nőgyógyászhoz.  Nem lesz olyan szórakoztató, mint egy barátnőmmel találkozni, de előbb-utóbb erre a találkozóra is sort kell kerítenem. Akkor már jobb most túl esni rajta.
Félórán belül megérkezek és leülök a váróba Dr. Roberts rendelője elött.  A levegőbe sejtelmes kórházszag terjeng.
- Celin Parker! – jön ki egy barna hajú, fiatalnak látszó nő az egyik ajtó mögül.
- Én vagyok. – állok fel, majd követem az orvos asszisztensét be a rendelő legmélyebb zugaiba.
Bent egy negyven év körüli, világos szőke hajú férfi vár rám.
- Szia Celine! Miben segíthetek?
- Jó napot Dr. Roberts. Öö..elvileg...a teh..akarom mondani... – dadogok itt szerencsétlenül.
- Ne izgulj! Fújd ki a levegőt, majd mond el, hogy miért fordultál hozzám. – mosolyog rám az orvos.
- A terhességi tesztem pozitív lett. – bököm ki végül.
- Hány éves is vagy te pontosan?
- 17.
- Mikor csináltad meg azt a tesztet?
- Úgy másfél hete.
- Mikor jött meg az utolsó menstruációd? – teszi fel a következő kérdését. Ettől kicsit zavarba jövök. Anyun kívül senki mástól nem viselem el, ha ilyet kérdez. De azt hiszem egy hivatalos orvosnak is válaszolnom kell.
- November 2.-án.- suttogom halkan.
- És hány napos ciklus volt?
- Öt. Mint általában mindig.
- Akkor már két hete késik neked, ugye?
Gyorsan bólintok, remélve, hogy lezárhatjuk ezt a témát.
Utána a doktor úr kikérdez a tüneteimről meg minden egyébről jó alaposan. Azután leméri a vérnyomásomat, a súlyomat és magasságomat. Zárásképpen a hasamat is megtapogatja, de minek azt nem tudom.
- Celine, az embrió még nagyon aprócska.  Most beszéljünk meg egy időpontot, úgy két héttel későbbre. Akkor már tudunk egy ultrahangot készíteni.
- Azzal mit tudunk megállapítani? – kérdezek bele, pedig szerintem még akadna mit mondania.
- Például, hogy méhen kívüli-e a terhesség vagy nem, vagy hogy ikerterhességről van-e szó, vagy nem.
- Nagyon remélem, hogy mind kettőre nem lesz a válasz. – motyogom, főleg csak magamnak.
- Celine, most feltennék egy személyest kérdést.
- Már párszor megtette, szóval tessék csak újra.
- Ez egy nem várt terhesség, ugye?
- Igen. De eszem ágában sincs elvetetni, ha ez lenne a követező kérdése.
- Ez egy jó döntés.
Egyeztetünk időpontot, majd végzünk is.
Elindulok haza felé. Egész úton azon gondolkodok, hogy mit mondjak a szüleimnek. Most már ideje lenne elmondani, ahhoz semmi kétség nem fér.
Hirtelen az eszembe jut, hogy a padlásunkon még vannak régi baba holmik.
Amint haza érek első utam oda vezet.  Anyu és apu dolgoznak, Lexie randizik, Gideon éppen ezerrel tanulja a KRESZ-t a szobájában, ugyanis le akarja tenni a jogsit.
Csak nem húsz percnyi keresgélés után találok egy kék színű babacipőt. Besunnyogok a szüleim szobájába és leteszem az ágyukra. Remélem érteni fogják a célzást.
Nincs más dolgom, mit várni.  Bemegyek a saját szobámba és elterülök az ágyamon.
Dina hangos nyávogásba kezd.
- Jaj neked elfelejtetem kaját adni! – kiáltok fel, de már látom is, hogy nem ez a nagyobb baj. Ugyanis a macska megint nem találta meg az almot.
Gyorsan adok neki friss ennivalót meg vizet, majd feltakarítom, amit a padlómon hagyott.
Mikor a macska végzet táplálkozással, őrült dörgölőzésbe kezd a lábamnál. Felveszem a kezembe és simogatni kezdem. Most már dorombol is. Annyira aranyos.
   Nem tudom szavakba önteni a gondolatimat. Nagyon félek attól, hogy a családom, hogyan fog reagálni a mostani helyzetemre. Valószínűleg nagyot csalódnak bennem. Talán majd azt akarják, hogy ne is tartozzak közéjük. Lehetséges, hogy örökre megutálnak. Vagy nem?
Egy hirtelen felindulásból vezérelve átvágtatok a bátyám szobájába. Kettőt kopogok, majd benyitok.
- Mit akarsz húgi? – néz fel unottan a könyvéből.
- Félbe tudnád szakítani a tanulást egy perce?
- Persze! – egy gyors mozdulattal félre dobja a kezében tartott tárgyat. Látom nem kell nála nagyon próbálkoznom, ha elakarom vonni a figyelmét a magolni valóról.
- Tulajdonképpen nem is szeretnék mondani semmi különöset. Csak hogy szeretlek- szorosan átölelem.
- Beléd meg mi ütött?
- Semmi. Nem mondhatom a saját bátyámnak hogy szeretem csak úgy?
- Te? Olyat nem szoktál!
- Nem újíthatok? Szeretlek Gideon és hálás vagyok, amiért te vagy a bátyám.
- Jézus! Mi lesz a következő? Este sírva fogod megköszönni anyunak, amiért olyan finom vacsorát dobott össze?
- Megeshet. – kacsintok, majd elindulok az ajtó felé. Végül meggondolom maga, és vissza ülök az ágyára.
- Meddig szeretnéd elvonni a figyelmemet a KRESZ tanulásáról?
- Már nem sokáig. Egyébként nem kell rágörcsölnöd.
- Mire? – néz rám felvont szemöldökkel.
- Hát a jogsi megszerzésére. Lefogadom, hogy simán megkapod.
- Na jó Celine! Mégis mi ütött beléd? Miért vagy ma ilyen érzelmes?
- Semmiért. Csak szeretnék eltölteni egy kis minőségi időt veled. Már az is baj?
- Nem, persze, hogy nem baj.
- Szerinted nem gáz, hogy testvérek vagyunk, de nem mindent tudunk egymásról?
- Ha valamit tudni szeretnél rólam, kérdezz. – az utolsó szót szerintem konkrét utasításként kell értelmeznem.
- Renben. Te miért nem vagy olyan mint a többi 21 éves srác? Miért nem jársz bulizni meg csajozni?
Gideon hangosan felnevet, mintha valami nagyon vicceset mondtam volna.
- Akkor te tényleg keveset tudsz rólam. Tény, hogy nem vagyok túlzottan oda a bulikért és nem is megyek túl sűrűn. Barátnőm pedig van.
- Tényleg? Hogy hívják?
- A neve Siena.
Hmm. Ez egy Olaszországban található város.  Austráliában előszerettel adják a lányoknak ezt a nevet. Azt hiszem Mirrin nővérét is így hívják.
- Ezek szerint ausztrál a csaj. – állapítom meg mosolyogva.
- Igen. Ha minden jól megy nem sokára be is mutathatlak neki. – Gideon játékosan megborzolja a hajam, majd újra a kezébe veszi a könyvet jelezve,  hogy befejezettnek tarja a párbeszédet.
Visszamegyek a szobámba. Most már tényleg nem tudok mást csak várni még a szüleim haza nem érnek.