2. kötet, 17. fejezet: Harc a baktériumok ellen

10 nappal később:

Ismét a WC fölé görnyedve találom magam. Ezen a héten már másodszor. Hülye baktériumok!
- Cel, jól vagy?- kopogtat halkan Lexie.
- Persze! Csak elkaptam valamit.
- Talán jobb lenne, ha ma itthon maradnál és pihennél.
- Oké, úgyis a napokban annyira fáradt voltam. Jobb lenne, ha kialudnám magam. – sóhajtok, majd neki dőlők a csempének
- Rendben, jobbulást uncsitesó. Én viszont most indulok a suliba.
- Délután találkozunk!
 Hallom, ahogy Lex távozik, majd újra WC csésze fölé hajolok. Miután úgy érzem elmúlt a veszély, lemerészkedek a földszintre. Anyu éppen munkába készülődik.
- Te még nem indultál el kicsim?- kérdezi, miközben egy pillanatra abbahagyja a táskájába pakolást.
- Anyu, szerintem én lebetegedtem.
Gyorsan beszámolok neki a tüneteimről, majd ő bólint egyet.
- Akkor maradj itthon és menj el orvoshoz!
- Arra gondoltam, hogy ha hétvégén még nem vagyok jobban, akkor elmegyek.
- Legkésőbb péntek délutánig menj el!
- Jó, anyu.-  adok neki egy puszit,majd vissza megyek a szobámba.
Bebújok a jó meleg ágyba. Meglepően gyorsan elalszok.

 - Celine kelj fel! – hallom meg a bátyám hangját.
- Öhmmm. Miért? – nyögöm ébredezve.
- Mert már három óra, és kicsit furcsa, hogy eddig képes vagy aludni.
- HOGY MENNYI?
- Jól hallottad! Ideje enned valamit.
Feltápászkodok és Gideon után indulok a konyhába.
Most kipihent vagyok, valamint a rosszullétem is csak reggel volt. Most már nem is érzem betegnek magam. Így akár holnap is mehetek suliba.
 Éppen a pultra kirakott halért nyúlok, amikor megállapítom,hogy menyire éhes vagyok.
Aztán megérzem a hal szagát. Ezt eddig szerettem, de most nem ezt érzem.  Na, futás megint a WC-re.
Miközben újra a reggeli pozíciómban találom magam, érzem ahogy Gideon egyik keze a hátamon van, a másikkal összefogja a hajamat.
-Hú húgi! Te aztán jó beteg vagy.- állapítja meg, mikor végeztem.
- Köszi a segítséget.- motyogom hálásan, a hajamat tartó keze felé bökve.

Másnap:
A reggeli rosszul lét csak szédülésre csökken.  Már mehetnék suliba, de anyu szerint ma még pihenjek. Nem kell kétszer mondania. A nap nagy részét ágyban töltöm.
    Most csendben figyelem a lemenő nap fényét. Lexie tőlem pár méterre a házi feladatát készíti el.
Mivel meghallom  telefonom csörgését, kikeresem a készüléket a párnám alól.
- Castiel hív. – fordulok az unokatestvérem felé.
- Ez most célzás volt, hogy mennyek ki?
- Részben. – vallom be.
 Szót fogadva kisétál a szobámból át az övébe. Ugyanis mivel már nincs senki a vendégszobába, ő ott alszik.
- Szia. – köszönök a telefonba vidáman.
- Szia. Hogy vagy?
- Most már jól. Holnap megyek is suliba.
- Akkor rendben.  Vagyis nézőpont kérdése, tekintve hogy holnaptól megint...
-... megint találkozni fogok Dake-kel. Cast, én sem örülök, de nem kell ennyire féltened engem. Azóta különben sem jött a közelembe. Remélem így is marad.
- Ajánlom neki!
-  Beszéljünk inkább másról! Még mindig nem mondtad el, hogy hogyan reagáltak a szüleid amikor haza mentél. – váltok faggató hangnembe.
- Nem voltak túl boldogok, amiért elszöktem, de nem tudnak mit tenni, elvégre saját magam intézem az ügyeimet így a suliban tudom igazolni a lógást.
- Ez jól hangzik.
- Tudom.
- Viszont cserébe nem találkozol túl sokat a szüleiddel. Ez már annyira nem jó.
- Én megvagyok nélkülük is.
- Igen, ezzel tisztábban vagyok.
Meghallom, hogy valaki lentről a nevemet kiáltozza ezért gyorsan hozzá teszem:
- Nekem mennem kell, majd még beszélünk. Szia.
- Rendben, szia.
Lemegyek a konyhába, ahonnan anyu szólongat.
- Jó, hogy itt vagy lányom! Megszeretném kérdezni, hogy mit süssek holnap ebédre.
- Ebédre? Ezt miért én mondjam meg? – kérdezzek vissza meglepődve. Anyu ezt sohasem szokta megkérdezni. csak ünnepekkor.
- Elfelejtetted mi lesz holnap?
- Lesz valami holnap?
- Jaj Celine! Te vagy az egyetlen, aki képes elfelejteni a saját születésnapján. – hallom meg a hátam mögül Lexie hangját.
- Ja hogy holnap leszek tizenhét! – kiáltok fel meglepetten. Lex felnevet, anyu sóhajt egyet.
- Jól van, na! Van amikor kimennek az ember fejéből a dolgok.- kezdek el magyarázkodni.
- Hát hogyne. – hagyja rám anyu.