2. kötet, 2. fejezet: Új suli

*Sziasztok! Köszönöm azoknak akik még mindig velem vannak. Nekem nagyon sokat jelent. Továbbra is várom a pipákat és a hozzászólásokat ;) Üdv:Klárii
Idegesen toporgok a fürdőszobában. Még egyszer áthúzom a fésűmet a hajamon. Így se jobb a helyzet. Úgy nézek ki, mint aki egész éjszaka csak forgolódott. Jó, igazából pont ez a helyzet. De azt hiszem érthető, mivel ma lesz az első napom az új sulimban.  Nem is tudom megmondani, hogy mikor izgultam utoljára ennyire.
- Kislányom, siess már vagy elkésünk! – kiabál a földszintről apu.
- Megyek! – kiáltok vissza miközben még egy sikertelen próbálkozást teszek a hajam rendbe hozására. A szemem alatti karikákkal már próbálkozni sem merek. Talán a végén még rosszabb lenne az eredmény.
A vállamra kapom a táskám és lerohanok a lépcsőn.
- Mehetünk? – kérdezem erőtlenül.
- Előbb egyél valamit! – szól anyu, utána az asztalhoz húzz.
- Minek? Már így is úgy néz ki, mint aki mindjárt kidobja a taccsot. – mondja Gideon és egy szemtelen mosoly jelenik meg az arcán.
Igazából teljesen igaza van. Mivel nem szeretek igazat adni a bátyámnak, ezért magamba erőltetek egy kis müzlit.
Vonakodva ugyan, de végzek a reggelivel.
- Na, gyere Cel, nem akarom, hogy az első napodon elkéss. – mondja apu, mialatt a kijárat felé indul.  Szó nélkül követem őt, és beszállok a kocsijába.
- Nagyon izgulok. – vetem fel csak úgy mellékesen.
- Ugyan már! Mégis mi a legrosszabb, ami történhet?
-  Amint belépek, az osztályterembe egyből hasra esek, és mindenki rajtam röhög. Vagy véletlenül mondok valami nagyon cikkit. Vagy nem akar velem senki barátkozni és teljesen egyedül leszek. Vagy…
- Jó értem! De ne aggódj, nem történik, semmi ilyesmi - vág a szavamba apu. Az út további részét mindketten csendben tesszük meg.
- Itt vagyunk. – állapítom meg, de kiszállni nem tervezek.
- Gyerünk Cel! Most vagy soha!- ezzel átnyúl és kinyitja nekem az ajtót.
Elköszönök aputól és egy mély levegő kíséretével bemegyek a felém tornyosuló nagy, szürke színű épületbe.
Hamar megtalálom, az irodát ahová mennem kell.
- Jó napot! - köszönök bátortalanul.
- Szia. Te Celine Parker vagy, ugye? – kérdezi tőlem egy középkorú, barna hajú nő.
Gyorsan elhadar mindent. A nevét is és hogy kicsoda ő. Aztán, hogy mit kell még aláírnom meg, hogy mit kell még tennem.
Mikor mindennel végzünk, már rég becsöngettek.
- Gyere, megmutatom hol lesz órád. –mondja a nő. Végig megyünk egy nagyon hosszú folyosón.
Benyit egy terembe és szó szerint belök.
- Meghoztam az új diákot! – jelenti, majd sarkon fordul.
Egy pillanatig mindenki engem bámul, majd fojtatják, amit elkezdtek. Még a tanár is. Most nem kéne nekem mondania valamit?  Mivel a 20-as évei közepén járó, szőkés-barna hajú tanár úr fojtatja az órát, mintha ott sem lennék, úgy döntök, leülök.  Boroztatóan zavarban vagyok, miközben végig sétálok a termen, hogy elfoglaljam az egyetlen szabad helyet, ami a terem végében van.
Kicsöngetésig csak annyi történik, hogy magamban megállapítom: éppen egy matekórán ülök.  Legalábbis ha jól sejtem. Aztán lehet, hogy igazából fizika.
Szerencsére következő órám is itt lesz.  Legalább nem tudok eltévedni. Főleg ha fel sem állok.
- Helló Celine! – köszön nekem valaki. Felpillantok és egy szőke hajú srácot láttok meg.
- Helló… ismerjük egymást?
- Igen. Nem emlékszel rám?
- Bocsi, nem. Kellene?
- Igen! Dake vagyok. Még így sem rémlik? A nagybátyám abban a suliba dolgozott ahová te is jártál.
- Ó tényleg! Te vagy Boris unokaöccse.  Most már emlékszem!
- Remek! Na és hogyhogy itt vagy? - kérdezi, miközben leül mellém. Bár nem ismerem jól Dake-et, de annyira azért igen, hogy tudjam nagyon ritka az olyan lány, akivel nem akar kikezdeni. Én viszont nem leszek egy a sok közül!
- Ez egy hosszú sztori.  Nem igazán akarlak untatni. – mondom unott hangon.
- Nem untatnál vele. Nyugodtan mond!
- Akkor másképpen mondom neked: Ez. Nem. Tartozik. Rád. 
- Juj, de durva lett valaki! Legutóbb sokkal kedvesebb voltál.
- Igaz, ne haragudj.  Nem akartam túl nyers lenni.
- Nincs harag! Nem akarsz valamit meginni velem suli után? – kérdezi mézes-mázos hangnemben. Na azt lesheted, drága!
- Bocsi, de nem igazén. Talán legközelebb.
- Rendben Akkor megkérdezem holnap is. – kacsint rám
Istenem! Ez a srác nem érti az elutasítást?
A csengő ment meg a választól. 

 Ezután nem sok érdekes dolog történik velem. Ha egy másik terembe kellett mennem Dake mutatta az utat, aki hajthatatlanul a közelembe legyeskedett. Még hazáig is elkísért. Jó hogy nem lakok túl messze a sulitól.
- Hogy telt a napod kicsim? – kérdezi anyu, amint elszaladok mellette.
- Elment. Szerencsére jó hamar. – morgom, mialatt lassítok.
- Ennyire rossz volt?
- Inkább úgy mondanám, hogy unalmas.
- Nem volt társaságod?
- De volt „társaságom”. – mondom egy fintor kíséretévvel. Nem mintha bármi bajom lenne Dake-kel, de jól tudom, hogy ő nem éppen barátkozni szeretne velem.
Amint a szobámba érek csörögni, kezd a telefonom. Kihalászom a táskámból abba a reménybe, hogy Castiel hív. Hát nem. Hanem Lexie, az unokatestvérem. Soha nem voltunk jóban. Akkor most mit akar?
- Igen? – szólók bele kíváncsian.
- Szia Cel!
- Mi az? Mit akarsz?
- Nem hívhatom csak úgy fel a kuzinomat?
- Te? Olyat nem szoktál.
- Az igaz. – vallja be, nevetve.
- Akkor most miért hívsz?
- Mert itt hagytad a kedvenc gyűrűd. Tudod, azt a baglyosat. Én meg hordom.
- És te ezt bejelented? Máskor csak szó nélkül megtartanád.
- Most is azt tettem. De a barátnőd (az a Rosalya vagy ki) felismerte és gondoltam kevésbe fogsz kiakadni, ha tőlem tudod meg.
Mii? Ezt elmondja nekem? Ez biztos ugyan az a Lexie akit én ismerek?
- És van még valami. – mondja félénk hangon.
- Ki vele!
- Van egy új lány a sulinkban. A neve Poppy. Tulajdonképpen engem rád emlékeztet.
- És ezt akartad elmondani?
- Nem. Izé… Castiel és ő... elégé egy hullámhosszon vannak, ha érted mire gondolok.
- Igen értem… De ezt most miért mondod el nekem?
- Gondoltam gyorsabban túlteszed magad rajta, ha tudsz a dologról.  Ja és még valami! Tudom, hogy eddig borzalmas rokon voltam, de ezen szeretnék változtatni.
 - Én is szeretnék! Szóval köszi, az információt. Szia
Miután letesszük én leülök az ágyam szélére és bámulok a semmibe.
Igen Cast? Ilyen gyorsan túl vagy rajtam?