2. kötet, 29. fejezet: Unokatestvérek

*Sziasztok! Tudom, ez a rész nagyon rövid lett és nem túl izgalmas. A jövőhéten vizsgázom ezért a szünet nagy részét tanulással töltöttem.  A vizsga miatt nem tudom, hogy jövőhéten lesz-e rész.  Nem tudom, hogy mennyi időm/energiám marad még. Köszi a türelmet. Szeretettel:Klárii*


- Celine, te aztán tudsz időzíteni. – morogja Lexie, miközben feltápászkodik a földről.
- Nem, nem, nem és nem! Nem akarok tudni erről! Nem is tudok erről, bármi is van köztetek! –hadarom, még mindig sokkolva.
- Nem történt semmi! Lexie szomorú volt én meg csak megakartam vigasztalni. -kezd el szabadkozni a bátyám.
- Tényleg? Mert ha én akarok megvigasztalni valakit, nem csókolom meg!
- Lehet te csinálod rosszul. – jegyzi meg Lexie.
- Meg tennéd, hogy most az egyszer komoly vagy? Miattad van ez az egész! Ha nem segítesz, akkor legalább csöndbe maradj! – kiált rá Gideon.
- Szóval az én hibám?
- Igen! Mondtam, hogy ne csókolj meg többet!
- Tényleg? Akkor miért nem állítottál le?
- Nem zavarok? – szólok közbe dühösen.
Mindketten elhallgatnak.
- Most akkor együtt jártok?
- Nem! – vágják rá tökéletesen egyszerre. Még soha nem láttam őket egyetérteni valamiben.
- Lexie gyere velem! – megfogom a karját és berángatom a saját szobámba. Gyengéden az ágyamra lököm.
- Hogy én mekkora hülye vagyok! Azt hittem mi ketten legjobb barátnők vagyunk!- nézek rá szemrehányóan.
- Azok vagyunk.
- Tényleg? Én tudom, hogy mostanában elég nehéz körülöttem minden a baba miatt, de attól függetlenül te is számíthatsz rám!
- Számítok rád!
- Igazán? Akkor elmondhatnál dolgokat. Például, hogy beszéltél Castielel vagy hogy szerelmes vagy a bátyámba.
- Én nem vagyok szerelmes... Várj? Honnan tudod, hogy beszéltem vele?
- Hát, nem tőled!
- Persze, mivel csak most jöttem el tőle és amint haza értem...
-... az első dolgod az volt, hogy a bátyám karjaiba rohanj, értem én.
- Nem, Celine, teljesen félre értesz! Nem úgy történt ahogy gondolod.
- Tényleg? Akkor meséld el nekem, hogy hogyan is történt. Csupa fül vagyok.
Leülök mellé az ágyamra, ő meg belekezd a beszélésbe.
- Oké, azt értem, hogy először figyelemelterelésként csókoltad meg Gideont, de másodszor miért? – kérdezem a beszámolója végén.
- Nem is tudom. Talán csak szórakozni akartam.
- Lexie, én szeretlek és örülök, ha te boldog vagy, de fejezd be vele ezt a viszonyt. Ha tovább folytatod, akkor csak összefogja törni a szívedet. Tudod, hogy van barátnője. Ráadásul nem kis korkülönbség van köztetek.
- Hat év nem is olyan sok.
- De igen az. Rengeteg dolog történik hat év alatt. És Gideon egyébként is az...
- Az unokatestvérem, tudom.  Ne aggódj, nem akarok tőle semmit. Inkább te mesélj. Mi volt Castielel?
Most én kezdek kis előadásba a délutánról.
- Szóval nem haragszol rám, amiért az engedélyed nélkül elmondtam neki, hogy gyereketek lesz?- kérdezi Lex.
- Hmm. Nem, már nem haragszom, mert végül is neked köszönhetőn vagyunk újra együtt Castielel. De legközelebb ne tegyél semmi ilyesmit!
- Megegyeztünk. – vigyorog rám.

 Másnap reggel ismét nem kelek fel időben. Szerencsére itt van nekem Lexie, aki jobb, mint bármelyik ébresztő óra.
- Cel ébredj már! Negyed óra múlva indulnunk kell! – kiáltja a fülembe.
- Jó! Ébren vagyok!
Gyorsan elkészülök. Még maradt tíz percem reggelizni.
Elmegyek a nénikém szobája előtt. Még alszik. Jó neki.
A konyhából beszélgetést hallok. Megállok  és szorosan a falhoz tapadok.  Pedig hallgatózni nem szép szokás.
- Hogy aludtál? – kérdezi Gideon.
- Jól. Rólad álmodtam.- hangzik a válasz.
- Ne kezd megint Lexie!
- Mit ne kezdjek? Csak válaszoltam.
- Akkor ezentúl nem szólhatok hozzád, mert  akármit mondok, te flörtöléssel fogsz válaszolni rá?
- Én nem flörtölök veled! Miért tenném? Nem is tetszel nekem. – szögezi le Lexie.
- Rendben! Végre mondasz valamit, aminek örülni is tudok!
 Ezt a két idiótát! A szemeimet forgatva lépek be a konyhába.
- Jó reggelt! Ugye nem zavartam meg a turbékolást?
- Nem turbékolunk! – csattannak fel egyszerre.
- Ó és milyen összhangban tudtok beszélni. Ennél még az is jobb volt, amikor utáltátok egymást.
 Gyorsan elfogyasszuk a reggelit. Mivel Castiel elém jön, ezért Lexie úgy dönt, hogy kicsit később indul utánunk.
 Felveszem a kabátom és kilépek az utcára.
- Szia. – küld felém egy észveszejtő mosolyt Castiel.
Szó nélkül oda lépek hozzá és megcsókolom.
Kézen fogva indulunk el a suli felé.
- Castiel...- kezdem féléken. Valamiért nem akarok beszélni erről a témáról, de muszáj.
- Igen?
- Mi van Deborahval? Azt mondat együtt vagytok.