2. kötet, 23. fejezet: Romokban

A szomszédok gyorsan a segítségünkre sietnek. Adnak nekünk pokrócokat, amivel betakarhatjuk magunkat, hogy ne fázzunk annyira. Az egyiküktől kapok egy állathordozót, amibe belerakhatom Dinát, mielőtt felébred és kiakarna szabadulni  karjaim közül.
Úgy tíz perc múlva egy nagy, piros tűzoltóautó áll meg mellettünk.
Az egyik férfi apuval kezd el beszélgetni. Közelebb megyek, hogy halljam.
- Nem maradt senki a házban? – kérdezi az idegen tűzoltó.
- Nem. Mindenki épségben kijutott.
A tűzoltó Dinára és rám néz, majd megkérdezi:
- Még egy állat sem?
- Nem.
Egy másik tűzoltó talál egy tűzcsapot. Rácsatlakoztatják a tömlőt. Majd kezdetét is veszi az oltás.
- Drágám, kérlek vidd a gyerekeket a legközelebbi motelba. Nem sokára én is csatlakozom hozzátok. – fordul apu, anyu felé.
- Nem hagyunk itt hajnalban, a tél közepén! – jelenti ki határozott az anyám. Azt azért be kell látni, hogy Ausztráliában vagyunk. Mínusz fokok azért nincsenek. Hiába is tűnik úgy a nappali hőség után.
Pár perc vita keletkezik arról, hogy most akkor ki menjen és hova. A végső érvet Gideon dobja be:
-Nem hiszem, hogy jót tesz Celnek meg a kisbabájának, hogy éjszaka közepén itt ácsorog egy szál semmiben. – ezzel sikerül meggyőznie anyut, hogy induljunk el apu nélkül. 
Az egyik szomszéd add kölcsön, mert természetesen egyikünk pizsama zsebéből sem tudunk pénz előhúzni.
Egy másik szomszéd elvisz minket kocsival  a legközelebbi motelig.
Anyu kivesz egy szobát.  Itt már melegebb van.
Lerakom Dinát a földre. Nem merem kiengedni az állathordozóból, mert még nem szobatiszta.
Az alvó helyeket gyorsan felosszuk egymás között. Lexie és én alszunk a franciaágyon, Gideon a kanapén. Mivel nem elég a hely, kell kérnünk egy pótágyat. Ezen alszik anyu. Meg persze apu, ha majd ő is ideér.
Bebugyolálom magam a jó meleg paplan alá. Aludni viszont nem tudok. Úgy érzékelem, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
Félóra múlva apu beront a szobánkba és felkapcsolja a villanyt. Mindenki azonnal felül az ágyán.
- Na? Mi történik éppen? – nyugtalankodik Gideon.
- Túl nagy a kár a földszinten. Az emelet úgy-ahogy megúszta.  Úgy néz ki, hogy a házunk életveszélyes. Per pillanat egy romhalmaz.  Holnap kapunk tíz percet, amikor bemehetünk és összeszedhetjük a holmijainkat. Még nem derítették ki, hogy mi okozta a tűzet. Ezzel kapcsolatba a rendőrség holnap kihallgat mindannyiunkat. Vajon mi történhetett? – teszi fel a kérdést apu, gyászos arccal.
Minden szempár anyura szegeződik. Ő látta meg elsőként a tűzet.
- Én ne..nem tudom. Melegem volt, ezért akartam inni egy pohár vizit. Amikor kimentem láttam a füstöt, meg a lángokat. Láttam, ahogy egyre tovább terjed. Először még csak a függöny lángolt,de nagyon gyorsan terjedt tovább.- fejezi be a beszámolóját anyu könnyes szemmel.
- A függöny... Neee! Az ne..nem... le..lehet. – dadog Lexie. Most mindenki őt nézi.
- Mondd el, mit tettél. – ölelem át őt, gyengéden.
- Meggyújtottam egy gyertyát. A nappali kis asztalán. Az ablak mellett. Aztán elfelejtettem leoltani...
- Az lehetetlen! Egy aprócska gyertya csak nem okoz ilyen nagy kárt! – csattanok fel.
- Nagyon is lehetséges Celine! Hányszor van olyan, hogy egy gyertya vagy egy cigarettacsikk miatt leég egy nagyobb terület. És az unokatestvérünk tudta ezt! Gondoltál rá, ugye Lexie? Eszedbe jutott, hogy leéghet a házunk? De neked az mindegy, igaz? Te visszamehetsz apucihoz Párizsba! Az, hogy velünk mi lesz, téged nem érint, mi? – Gideon olyan hangosan kiabál, hogy attól félek, felkeltjük a szomszédszobába levőket.
- Most azzal vádolsz, hogy szándékosan tettem? – ordít vissza Lexie.
- Igen, azzal! Talán letagadod?
- Ez hülyeség Gideon! Lex nem direkt csinálta! Senki nem gyújtja fel a házat, amiben alszik. Hacsak nem elmebeteg, de ő nem az! – kelek az unokatestvérem védelmére.
- Jó, gyerekek nyugodjatok le! Most nyomás aludni! Azzal ha egymással vitatkoztok nem oldódik meg semmi. – vet végett a kiabálásnak anyu.
Igazat adunk neki. Szépen elhelyezkedünk az ágyunkon és újra neki próbálkozunk az alvásnak.
Lexiere nézek. Látom rajta a bűntudat egy olyan fajtáját, ami nem fog egy könnyen elmúlni. Velem is ez lenne. Ha én felejtettem volna el a gyertyát, akkor tuti nyakig elmerülnék a bűntudatban. Talán tükörbe se tudnék nézni.
- Lex? – szólítom meg halkan.
- Igen?
- Nem a te hibád volt. Vagyis igen, de ez bárkivel megtörténhet. Ne okold magadat.
- Annyira sajnálom! Hatalmas nagy kárt okoztam. Te hogyhogy nem haragszol rám?
- Ezt teszi a szeretet. Plusz a harag nem old meg semmit.  Ha most én is fejedhez vágnám, hogy miattad hajléktalanok lettünk, akkor ugyanitt tartanánk, csak sokkal idegesebbek lennénk és nagyobb lenne bennünk a gyűlölet. Most inkább támogatnunk kell egymást, mint egy jó család.
- Köszönöm. – suttogja halkan.

- Gyerekek ébresztő! – kiált apu. Ránézek az órára. Negyed nyolc van. Valahogy azért csak tudtam aludni. Még ha álmaimban az égőházunkat is láttam.
- Miért kell felébrednünk? – kérdezem álmosan.
- Mert most kaptunk engedélyt, hogy tíz percig bemehessünk a házunkba. Készülődjetek!
- Mégis mit készüljünk? Nincs még ruhánk se. – szólal meg anyu. Igaza van. Pizsamába kell átmennünk a házunkig. Az most a kisebbik baj, hogy az emberek még hülyének is néznek minket.
- Mi lesz ezek után velünk? – teszi fel kérdést Gideon.
- Anyátok és én meghúzzuk magunkat egy barátunknál.  Titeket elküldünk egy biztosabb helyre.
- Nins nénihez. – állapítom meg
- Igen. Ő majd gondoskodni fog rólatok. És Celine, ha attól félsz, hogy találkozni fogsz a gyermeked apjával akkor...
- Tudom mit akarsz mondani! Tuti összefogok vele futni. Ha már ott vagyok, el kéne neki mondanom az igazat, ugye? – vágok apu szavába.
- Igen, de ezt még van időnk megbeszélni. Várhatólag egy holnapi járattal repültök a nénikétekhez.
Szinte futóléptekkel tesszük meg az utat az otthonunkig.
Amint belépünk az előszobába, anyu egyből sírni kezd. Megértem. Túl sok a pusztulás nyoma.
A padlón hamu terpeszkedik. Az étkező asztalunk, a székek, a kanapé... Nem más, mint egy nagy kupac rom. Bár még nagyjából felismerhető, hogy tegnap ilyenkor melyik bútor mi volt.
- Figyeljetek egy percet rám! Tíz percünk van, szóval siessetek. Pakoljatok és öltözetek át. Főleg az értékeket tegyétek el. – adja ki az utasítást apu.