*Sziasztok! Igen, tudom már megint késtem. És tudom, tudom ez a rész rövid lett, meg semmi nem történik benne. Kárpótlásul holnap itt vagyok egy következő fejezettel;) Üdv: Klárii*
Hétfő reggel az ébresztő órám csörgésére kelek. Álmosan kikászálódom az ágyból. Lexie is ébredezik. Kihasználva az alkalmat, hogy én perpillanat nem vagyok ott, kényelmesen elterül. Odakint még mindig tombol a vihar. Jobban is, mint tegnap. Igazán élvezetes lesz így elsétálni a gimi épületéig. Különösen mivel én félek a viharba. Egy kicsit kínos, de ez van. Mindenki fél valamitől, nekem ez jutott.
Miután felöltözünk, indulunk reggelizni. A földszinten még csak apu van.
- Hát ti lányok? Miért nem vagytok még ágyban?
- Mert ma iskolába kell mennünk. - válaszolok a kérdésére felszült hangon. Szerintem ez egyértelmű.
- Ilyen viharban?
- Akkor írsz igazolást? - csillan meg bennem a remény.
- Nem kell. A polgármesterünk bemondta, hogy a városban, a vihar miatt nem kell iskolába menniük a diákoknak ma.
- Király! - mosolyogva dobom le magam egy székre.
- Már most szeretek itt lenni! - jelenti ki Lexie, aki eddig még nem is szólalt meg.
Elfogyasszuk a reggelire szánt müzlit. Majd felmegyünk a szobámba és csajos dolgokkal foglaljuk el magunkat. Először kifestjük egymás körmét. Az övé fekete, az enyém sötét kék lett.
Utána kiválogatjuk a másiknak, hogy mit kell felvennie. Én egy a körömlakkomhoz illő sötét kék pántos ujjú felsőt és egy fekete mini szoknyát kaptam. Aztán kisminkeljük egymást.
Éppen azon gondolkodunk, hogy a hajunkkal mit csináljunk, amikor valaki csönget. Ki képes eljönni hozzánk villámlások közepette?
Gyorsan lerohanok a lépcsőn. Kíváncsian nézem, hogy a most felébredt anyukám kinek nyitja ki az ajtót.
- Szervusz Dake! Mi járatban vagy nálunk? - köszönti anyám a saját csivitelő hangján.
- Megígértem Celnek, hogy érte jövök hétfő reggel. Tudom, hogy nincs suli, de az ígéret az ígéret.
Érzem ahogy egy hatalmas mosoly terül el az arcomon. Ez egész aranyos.
Oda furakodom anyu mellé. Karon ragadom a szőke haveromat és behúzom a házunkba.
- Neked is jó reggelt Celine! - mosolyog rám azzal az elképesztő mosolyával, amitől mintha hasamban verdesnének a... hogyan is mondtam régen? Apró tyúkok?
- Csurom víz vagy.
- Tudom. Hiába volt nálam ernyő.
Kiveszem a kezéből az emlegetett tárgyat, majd lerakom száradni az előszobába.
Felmegyünk a szobámba, ahol Lexie kérdően néz ránk. Jelentőségteljes pillantást küldök felé.
- Örülök, hogy újra látlak, Dake! Most jut eszembe, nekem halazhatatlan dolgom van a nappaliba. Megyek is. És nem jövők vissza. - kacsint ránk az unokatesóm, aztán távozik mielőtt bármit reagálhatnánk.
Kettesben vagyunk Dake-kel. Mondanom kellene valamit, de nem tudom mit. Úgy látom mintha ezzel ő is így lenne. Csak állunk és nézzük egymást.
- Csajos programot zavartam meg?- mutat az asztalomon lévő halomnyi sminkcucc felé.
- Igen, de már nagyjából készen is vagyunk. Kicsit kikupáltuk egymást.
- Látom.
Én meg azt látom ahogyan alaposan végig néz rajtam. Egy gyors pillantást vetek fali tükrömre. A felsőmnek túl nagy a kivágása, a szoknyám meg túl mini. Ezek mind Lexie ruhái. Én soha nem hordok olyat, ami többet mutat meg belőlem a kelleténél. Pontosan tudom, hogy Dake-et nem zavarja a kihívó öltözékem, én azonban kicsit zavarban vagyok. Nos, legalább a sminkem és a hajam rendben van.
Dake közelebb lép hozzám. Kinyújtja a kezét és végig simít a bal vállamon. A bőröm kellemesen bizsereg ott ahol megérint.
- Nem is mondtad, hogy van egy tetoválásod.
A pántos ujjú felső tökéletesen látszani hagyja a kis csillag alakú tetkómat.
- Nem nagy szám.
- Pedig egész jó. Illik hozzád. - egy újabb észveszejtő mosolyt küld felém.
- Köszi. De ez semmi a tiédhez képest.
- Hát igen, nekem sokkal több van.
A keze még mindig a vállamon nyugszik. Engem ez egyáltalán nem zavar. Sőt, megnyugtató érzés. Tulajdonképen szeretem, ha ő hozzám ér.
Hétfő reggel az ébresztő órám csörgésére kelek. Álmosan kikászálódom az ágyból. Lexie is ébredezik. Kihasználva az alkalmat, hogy én perpillanat nem vagyok ott, kényelmesen elterül. Odakint még mindig tombol a vihar. Jobban is, mint tegnap. Igazán élvezetes lesz így elsétálni a gimi épületéig. Különösen mivel én félek a viharba. Egy kicsit kínos, de ez van. Mindenki fél valamitől, nekem ez jutott.
Miután felöltözünk, indulunk reggelizni. A földszinten még csak apu van.
- Hát ti lányok? Miért nem vagytok még ágyban?
- Mert ma iskolába kell mennünk. - válaszolok a kérdésére felszült hangon. Szerintem ez egyértelmű.
- Ilyen viharban?
- Akkor írsz igazolást? - csillan meg bennem a remény.
- Nem kell. A polgármesterünk bemondta, hogy a városban, a vihar miatt nem kell iskolába menniük a diákoknak ma.
- Király! - mosolyogva dobom le magam egy székre.
- Már most szeretek itt lenni! - jelenti ki Lexie, aki eddig még nem is szólalt meg.
Elfogyasszuk a reggelire szánt müzlit. Majd felmegyünk a szobámba és csajos dolgokkal foglaljuk el magunkat. Először kifestjük egymás körmét. Az övé fekete, az enyém sötét kék lett.
Utána kiválogatjuk a másiknak, hogy mit kell felvennie. Én egy a körömlakkomhoz illő sötét kék pántos ujjú felsőt és egy fekete mini szoknyát kaptam. Aztán kisminkeljük egymást.
Éppen azon gondolkodunk, hogy a hajunkkal mit csináljunk, amikor valaki csönget. Ki képes eljönni hozzánk villámlások közepette?
Gyorsan lerohanok a lépcsőn. Kíváncsian nézem, hogy a most felébredt anyukám kinek nyitja ki az ajtót.
- Szervusz Dake! Mi járatban vagy nálunk? - köszönti anyám a saját csivitelő hangján.
- Megígértem Celnek, hogy érte jövök hétfő reggel. Tudom, hogy nincs suli, de az ígéret az ígéret.
Érzem ahogy egy hatalmas mosoly terül el az arcomon. Ez egész aranyos.
Oda furakodom anyu mellé. Karon ragadom a szőke haveromat és behúzom a házunkba.
- Neked is jó reggelt Celine! - mosolyog rám azzal az elképesztő mosolyával, amitől mintha hasamban verdesnének a... hogyan is mondtam régen? Apró tyúkok?
- Csurom víz vagy.
- Tudom. Hiába volt nálam ernyő.
Kiveszem a kezéből az emlegetett tárgyat, majd lerakom száradni az előszobába.
Felmegyünk a szobámba, ahol Lexie kérdően néz ránk. Jelentőségteljes pillantást küldök felé.
- Örülök, hogy újra látlak, Dake! Most jut eszembe, nekem halazhatatlan dolgom van a nappaliba. Megyek is. És nem jövők vissza. - kacsint ránk az unokatesóm, aztán távozik mielőtt bármit reagálhatnánk.
Kettesben vagyunk Dake-kel. Mondanom kellene valamit, de nem tudom mit. Úgy látom mintha ezzel ő is így lenne. Csak állunk és nézzük egymást.
- Csajos programot zavartam meg?- mutat az asztalomon lévő halomnyi sminkcucc felé.
- Igen, de már nagyjából készen is vagyunk. Kicsit kikupáltuk egymást.
- Látom.
Én meg azt látom ahogyan alaposan végig néz rajtam. Egy gyors pillantást vetek fali tükrömre. A felsőmnek túl nagy a kivágása, a szoknyám meg túl mini. Ezek mind Lexie ruhái. Én soha nem hordok olyat, ami többet mutat meg belőlem a kelleténél. Pontosan tudom, hogy Dake-et nem zavarja a kihívó öltözékem, én azonban kicsit zavarban vagyok. Nos, legalább a sminkem és a hajam rendben van.
Dake közelebb lép hozzám. Kinyújtja a kezét és végig simít a bal vállamon. A bőröm kellemesen bizsereg ott ahol megérint.
- Nem is mondtad, hogy van egy tetoválásod.
A pántos ujjú felső tökéletesen látszani hagyja a kis csillag alakú tetkómat.
- Nem nagy szám.
- Pedig egész jó. Illik hozzád. - egy újabb észveszejtő mosolyt küld felém.
- Köszi. De ez semmi a tiédhez képest.
- Hát igen, nekem sokkal több van.
A keze még mindig a vállamon nyugszik. Engem ez egyáltalán nem zavar. Sőt, megnyugtató érzés. Tulajdonképen szeretem, ha ő hozzám ér.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése