18 fejezet: Mindent itt hagyni

*Sziasztok. Már annyira kíváncsi vagyok, hogy mit fogtok szólni ehhez és a következő részhez :) Ez a fejezet magáért beszél. Valamikor a héten jön a következő. Üdv: Klárii*


1 héttel később:

 Nem sok minden történt velem az elmúlt egy hét alatt. Lysanderrel duetteztünk közönség előtt és nagy sikerünk lett.
Castiel nincs elragadtatva attól, hogy lett egy tetkóm, mert szerint „elhamarkodott volt a döntés és biztos meg fogom bánni”
 Mostanság nem nagyon hoztam egyes vagy kettesnél jobb jegyet. De majd kijavítom. Legalábbis remélem.
A gondolatomból az zökkent ki, hogy Nathaniel elhalad mellet.
- Hé Nat! – kiáltok utána.
- Igen?
- Emlékszel még Norára?
- A lányra, akivel a kórházban találkoztál?
- Igen rá. Ma délután találkozom vele egy kávázóba. Nincs kedved eljönni velem?
- Miért lenne? – úgy látom tényleg meglepődik.
- Csak úgy. Léci gyere velem.
- Hát jó. Ha ennyire szeretnéd.
- Szuper! Köszi.
- Nincs mit. Akkor délután. – ezzel tovább sétál.
- Miért találkozol vele délután? – lép mellém Castiel.
- Mert össze akarom hozni Norával.
- Hahaha… Kíváncsi leszek. – ezzel átöleli a vállam.
 - Legyél is, mert sikerülni fog! – a csengő szakítja félbe ezt a rendkívül fontos társalgást.

 Mire oda érünk a kávézóba, Nora már vár ránk. Pontosabban rám. Nathaniel meglepetés számára. Az arcát elnézve meg is van lepődve.
- Sziasztok! – Nora hangján érződik a meglepődés.
- Szia. – köszönünk egyszerre miközben mi is helyet foglalunk.
 Nagyjából öt percig semmiségükről beszélgetünk, utána a homlokomra csapok mintha elfelejtettem volna valamit.
- Ma megbeszéltük Rosalyával, hogy elmegyünk vásárolni! Már biztos vár rám! – kiáltok fel kétségbeesve.
- Semmi baj. Menj nyugodtan. Majd találkozunk legközelebb. – mondja az új barátnőm
- Ha már eljöttek maradjatok nyugodtan. Sziasztok! Érezzétek jól magatokat! – kiviharzok a helyszínről, miközben magamon érzem mindkettőjük tekintettét.
Nem bírok elfojtani egy mosolyt. Ez egész könnyen ment.
   Amikor haza érek meglepetés vendégek fogadnak. A nő haja fekete, a szeme kék, mint Gideonnak, Ninának, Lexienek, meg nekem. A férfi szeme zöld, de a haja szőke, mint nekem és Gideonnak.
- Anyu, apu! – kiáltok boldogan és a karjaikba vettem magam.
- Szia kicsim. – apu egy puszit nyom a homlokomra. Anyu tekintete nem éppen vidám. Csak nem dühös rám? Ha apu haragszik, akkor az egy dolog. De ha viszont anyu, akkor jaj nekem.
- Valami baj van?
- Igen Celine! Rontasz a tanulásban! Ráadásul Nina azt mondta tetoválást csináltattál. Felfogtad, hogy az örökre szól!? – anyu szinte ordibál.
- Azért jöttetek ide, hogy személyesen tudj letolni miatta?
- Nem. Azért jöttünk, ide hogy visszavigyünk téged meg a bátyádat Ausztráliába.
- MI?? – mintha valaki tiszta erőből mellkason vágott volna.
- Vegyél vissza hangerőből! Apáddal rájöttünk, hogy nem volt jó ötlet elengedni titeket. Nektek ránk van szükségetek. Holnap a 9 órai járattal megyünk. Pakolj!  - NEM!  Itt vannak a barátaim! Ráadásul életembe először igazán szerelmes vagyok.  Nem mehetek pont most el!
- Sajnálom lányom, de megyünk. - szólal meg apu is.
 Felrohanok a szobámba és bevágom az ajtót. Térdre esek a padlón. A sírás fojtogat. Hagyom, hogy a forró könny végig folyjon az arcomon. Belülről nem érzek mást csak a mindent megsemmisítő ürességet. Szinte levegőt sem kapok, ha arra gondolok, hogy itt kell hagynom mindent.